Jákob és háznépe Kánaánba megy



Amint Lábán elindult hazafelé, fiát, Beort Ézsauhoz küldte. Azt üzente neki, hogy Jákob hatalmas gazdagságra tett szert és most Kánaán felé tart, tehát ez egy kiváló alkalom lenne Ézsau számára, hogy bosszút álljon Jákobon az őt ért sérelmekért és elvegye vagyonát.

Ézsaunak sem kellett ezt kétszer mondani, azonnal feléledt benne a régi gyűlölet, és 400 felfegyverzett és kiképzett katonával megindult Jákob ellen, akinek a tábora akkor érte el a Jabbók folyót.

Jákob tudomást szerzett az ellene vonuló seregről és békeköveteket küldött bátyjához. Arra kérte, hogy borítson fátylat a múltra, hisz Izsák hiába áldotta őt meg, az elmúlt 20 évben csak nehézség jutott neki osztályrészül, míg Ézsauból sikeres hadvezér lett.

A követek azonban csalódottan tértek vissza. Ézsau továbbra is harcolni és ölni akart 400 emberével.

Jákobnak nem maradt más választása, fel kellett készülnie a bátyja ellen vívandó háborúra. Két részre osztotta táborát, hogy ha az egyik fele szerencsétlenül járna, a másik még el tudjon menekülni. Eztán pedig imádkozni kezdett Istenhez, mert tudta, hogy a harc kimenetele az ő kezében van. Kérte, hogy segítse őt ebben az egyenlőtlen küzdelemben Ézsau ellen.

S bár készült a háborúra, azért nem adta fel a reményt Jákob, hogy békés úton rendezzék a viszályt Ézsauval. Szolgáival bőkezű ajándékot küldött bátyjának, hogy megenyhítse, és közben imádkozott Istenhez, hogy ébressze fel Ézsauban a testvéri szeretetet.

Amikor Jákob visszament a folyó túlpartjára, hogy ellenőrizze, nem hagyott-e ott semmit, szemtől szembe találta magát Ézsau őrangyalával, aki elkezdett birkózni vele. De akármennyire is próbálta, nem tudta legyőzni Jákobot. Mindössze Jákob csípőjét sikerült kificamítania. Már hajnalodni kezdett, amikor Jákob még mindig tartotta magát Ézsau őrangyala ellen. Ekkor az angyal kérte, hogy engedje el, hisz hajnalodik. De Jákob addig nem engedte, amíg az angyal meg nem áldotta őt. Ekkor az angyal megkérdezte, mi a neve, s ő azt felelte, Jákob. Az angyal pedig azt válaszolta erre, hogy mostantól kezdve nem Jákob, hanem Izrael lesz a neve, mert Isten angyalával és emberekkel is küzdött, és legyőzte őket. Ezután pedig megáldotta őt.

Hamarosan megérkezett Ézsau is az embereivel. Lenyűgözte őt az ajándékok gazdagsága, amit Jákob ajánlott fel neki. Amikor Jákob bátyja elé ment feleségeivel és gyerekeivel, hogy üdvözölje őt, akkor egymás nyakába borultak. Ézsau először nem akarta elfogadni az ajándékokat, de végül mégiscsak sikerült őt rábeszélni arra, hogy fogadja el. Az ajándékokkal megrakodva visszafordult, és visszatért Széirbe az embereivel.

Ezután Jákob folytatta útját Kánaánba. Betelben felépítette az oltárt ott, ahol annak idején az álmot látta a lajtorjával. Ekkor Isten ismét megjelent neki, megáldotta őt és azt mondta neki: „a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet”

A Betelből Betlehembe tartó úton Ráhel belehalt Benjámin megszülésébe. Jákob magával akarta vinni holttestét, hogy Makpelá barlangjában temethesse el, de Isten azt mondta neki, hogy e betlehemi fennsíkon helyezze feleségét örök nyugalomra. Így sok-sok évvel ezután, amikor a babilóniaiak elűzték Jákob leszármazottait, ezek a gyermekek vigaszra lelhettek ősanyjuk sírjánál, tudván, hogy Ráhel imádkozik értük.

Jákob megnősül és gyermekeket nemz


Jákob egy hónapot töltött Lábánnál a bárányokra vigyázva. Lábán nagyon is elégedett volt Jákob kiváló munkájával és érezte, hogy unokaöccse érkezése áldást hozott házára. Emiatt aztán biztos akart lenni abban, hogy nem veszíti el Jákobot egyhamar. Mondta neki, hogy mivel rokonok, nem kívánja, hogy ingyen szolgálja őt. Kérdezte, hogy mit szeretne fizetségül. Jákob azt felelte, hogy szívesen dolgozna Lábánnak 7 évet fiatalabbik lánya, Ráhel kezéért. Lábán szívesen elfogadta az ajánlatot, hiszen mindig is nővére fiait szánta lányai férjeinek, és Jákobnál jobb vőt nem is találhatott volna.

Jákob becsülettel leszolgálta a 7 évet. Gyakran alvást és pihenést áldozott fel, hogy jó pásztora legyen nagybátyja nyájának. Isten áldása kísérte munkáját.

Amikor eljött a házasság napja, Lábán nem Ráhelt, hanem idősebbik lányát, Leát öltöztette menyasszonyi ruhába. Jákob gondolt arra, hogy esetleg ezt teszi majd nagybátyja, ezért megbeszélt Ráhellel egy titkos jelet, hogy azzal jelezzen neki, hogy valóban ő van a sok fátyol alatt. Ráhel azonban nem akarta megszégyeníteni a nővérét, ezért elárulta neki, mi a titkos jelzés. Jákob nem vette észre a cserét egész addig, amíg már nem volt mit tenni ellene.

Mikor észrevette, hogy nagybátyja rászedte, magyarázatot követelt tőle. Lábán azt felelte, hogy az ő földjén nem szokás a fiatalabbik lányt először férjhez adni, s ha Jákob Ráhelt is szeretné feleségül venni, akkor szolgálnia kell érte még 7 évet. Így hát Jákobnak nem maradt más választása, mint hogy még 7 évig szolgáljon a nagybátyjának.

Jákob végül 4 nőt vett el Lábán házából. Lea 7 gyermeket szült neki: Rubent, Simeont, Lévit, Júdát, Izsakárt, Zebulont és egy lányt, Dinát. Ráhel a házasságuk hetedik esztendejéig gyermektelen volt, s a hetedik évben végre született egy fia, József. Halála előtt nem sokkal pedig egy másik fiúnak, Benjáminnak adott életet. Bilha, Jákob harmadik felesége Dán-t és Naftalit szülte, negyedik felesége, Zilpa pedig Gádnak és Ásernek adott életet.

Jákob 12 fia lett Izrael 12 törzsének ősapja.

József születése után Jákob vissza akart térni Kánaánba. A 14 év alatt, amit Lábánnál töltött, virágzott nagybátyja háztartása és a saját javai is szépen gyarapodtak. Jákob úgy érezte, hogy eljött az ideje, hogy visszatérjen Beer Shebába. Ekkor már 91 éves volt, és még mindig száműzetésben élt szolgaként. Megkérte hát Lábánt, hogy engedje el, de Lábán nem bírta elviselni a gondolatot, hogy elveszítse unokaöccsét, akinek köszönhetően Isten áldása volt a házán. Szolgálataiért cserébe odaígérte hát neki nyája egy részét, hogy Jákob megkereshesse a maga vagyonát. Ezért Jákob maradt még 6 évet. Ezalatt az idő alatt Lábán mindent megtett, hogy a Jákobnak adott nyáj elpusztuljon, de Jákobon továbbra is Isten áldása volt s a nyáj szépen gyarapodott. Jákob nagyon meggazdagodott ennek köszönhetően, és a báránytenyésztők az ország minden részéről vele akartak üzletelni. Akkora vagyona lett, hogy azt is megengedhette magának, hogy nagyon sok szolgát tartson.

Lábán fiai nagyon irigyelték Jákobtól a vagyonát és a szerencséjét. Maga Lábán is ellenséges lett unokaöccsével, amikor látta, hogy minden mesterkedése és áskálódása ellenére Jákob gazdagsága egyre csak növekszik.

Ekkor Isten ismét szólt Jákobhoz, s arra utasította, hogy térjen vissza szülőföldjére. Jákob magához hívatta feleségeit és a következőt mondta nekik: „Tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam apátokat. Ő azonban sokszor becsapott engem és a béremet is tízszer változtatta meg. Ám Isten nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. S most Isten azt parancsolta nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre.” Ráhel és Lea pedig azt válaszolta erre, hogy mindenképpen úgy kell cselekedniük, ahogy azt Isten megparancsolta.

Miután feleségei biztosították őt támogatásukról, Jákob elkezdett felkészülni a hosszú és nehéz útra. Lábánnak nem mondta el, mire készül, mert tudta, hogy nem engedné őt elmenni. Egy nap, amikor Lábán nem volt otthon, Jákob elindult Kánaán felé feleségeivel, gyerekeivel és minden vagyonával. Amint Lábán tudomást szerzett erről, embereivel együtt üldözőbe vette Jákobot.

Kánaán határában érte utol, s a következő reggelen akart rátámadni. Viszont aznap este Lábán furcsa álmot látott, amiben Isten figyelmeztette őt, hogy ne tegyen kárt Jákobban. Így hát másnap reggel támadás helyett Lábán csak számon kérte Jákobot, hogy miért anélkül indult útnak, hogy elbúcsúzhatott volna a lányaitól és unokáitól. Jákob erre azt felelte, hogy amilyen cudarul mindig is bántak vele Lábán házában, félt, hogy nem engednék el vele a feleségeit. Eztán a következő szónoklatot idézte Lábánhoz Jákob: „Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. A mit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is. Úgy voltam hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől. Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad. Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, de megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel.”*

Lábán ekkor végre szövetséget kötött Jákobbal, megcsókolta lányait és unokáit, majd megáldotta őket és hazaindult. Jákob is folytatta útját, s Isten angyalai vigyáztak rá.



*a bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak

Jákob lajtorjája



Míg Jákob Ebernél tanult, addig Ézsau lecsillapodott. Azonban amint öccse hazatért Ebertől, ismét fellángolt haragja. Éjt nappallá téve szőtte terveit, hogy hogyan ölhetné meg Jákobot. Viszont nem akart apjának fájdalmat okozni, ezért úgy döntött, hogy vár a tervének kivitelezésével, míg Izsák meg nem hal.

Rebeka azonban résen volt. Egyből átlátta, hogy mire készül Ézsau. Beszélt hát Izsákkal, s arra kérte őt, hogy küldje Jákobot a nagybátyjához, Lábánhoz Haranba, hogy ott találjon feleséget magának Lábán lányai között. Izsák azonnal bele is egyezett, és elküldte Jákobot Lábánhoz a következő áldással: „A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy; És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.”

Apja áldásával Jákob elindult Beer Shebából Lábánhoz Padan Aramba. Amint Ézsau hírét vette, hogy öccse elhagyta otthonát, azonnal utánaküldte legidősebb fiát, Eliphaz-t és 10 emberét felfegyverezve, hogy öljék meg Jákobot. Eliphaz azonban nem ölte meg a nagybátyját, csak elvette a kincseit és hagyta őt továbbmenni.

Az éjszaka még Kánaánban, Lúz városa előtt érte Jákobot egy nyílt mezőn. Fáradtan megpihent. Kövekre hajtotta a fejét, ágya a puszta föld volt. A csillagos ég volt baldachinja. S amint elaludt, csodálatos álmot látott. Egy lajtorja emelkedett mellette, ami felért egészen az égig és angyalok jártak rajta fel és le. Isten hangja hallatszott felülről: „Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.”

Amikor Jákob felébredt, így kiáltott: „Az Úr van e helyen, és én nem tudtam.” S ettől meg is rémült, s így folytatta: „Milyen csodálatos is ez a hely. Nem más, mind Isten háza és a mennyország kapuja.”

Jákob korán kelt másnap reggel. A párnájául szolgáló kőből emlékművet készített szent látomásának emlékére, és Bethelnek nevezte el, ami azt jelenti, Isten háza. Ezt követően pedig megesküdött, hogy ha Isten segedelmével biztonságban visszatér apja házába, akkor építeni fog egy imahelyet Istennek azon a helyen, ahová a követ helyezte, és azt is megfogadta, hogy minden tulajdonának a tized részét Istennek adja majd.

Ezt követően folytatta útját kelet felé. Délutánra elért Haran külvárosába. Pásztorok legeltették ott nyájukat. Jákob köszöntötte őket, majd a városról és nagybátyjáról, Lábánról kérdezett. Épp ekkor érkezett meg Ráhel, apjának, Lábánnak a nyájával.

Jákob látta, hogy a pásztorok nem itatják meg állataikat a tűző napsütésben. Kérdezte ennek az okát, s azt a választ kapta, hogy a kutat fedő kő annyira nehéz, hogy csak az összes pásztor együttes erejével tudják elmozdítani. Ekkor Jákob odament a kőhöz, egymaga eltolta a kút tetejéről és megitatta nagybátyja állatait.

Csakúgy, mint a többi pásztor, Ráhel is csodálattal nézte Jákob erejét. Nagy boldogság töltötte el, amikor megtudta, hogy ez az erős ember nem más, mint az ő unokatestvére, édesapja nővérének a fia. Haza is szaladt, hogy elmesélje Lábánnak, hogy Jákob megérkezett. Lábán pedig odament a kúthoz, üdvözölte az unokaöccsét és házába invitálta.

Jákob élete



Jákob születéséről ennek a bejegyzésnek az utolsó bekezdésében olvashattok. Gyerekkoráról annyit kell tudni, hogy bátyjával, Ézsauval ellentétben ő sokat tanult Istenről apjával és nagyapjával. Ez a bejegyzés Ábrahám halálánál veszi fel a fonalat és ettől a ponttól folytatom Jákob életének történetét.


A születési előjog egy szent kiváltság volt, ami az elsőszülötteknek járt. Azt jelentette, hogy az elsőszülött az apja örököse, mármint ami a családfőséget illeti. Izsák elsőszülöttjének kellett volna átvennie apja szerepkörét Isten szolgálatában és családja szent hagyományainak megőrzésében. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy Ézsau erre a feladatra nem alkalmas. Ő egyértelműen vadászatra és harcra született. Jákob tűnt az ideális és alkalmas örökösnek.

Azon a napon, amikor Ábrahám meghalt és Ézsau vér áztatta öltözékben ment haza Nimród meggyilkolását követően, Jákob megrótta őt, amiért elhanyagolta elsőszülöttségi kötelezettségeit. Ézsau azonban kinevette Jákobot és gunyorosan beszélt az elsőszülöttségről. Jákobot sokkolta az ekkora fokú tiszteletlenség az elsőszülöttség szent jogával szemben, és felajánlotta Ézsaunak, hogy megveszi tőle ezt a jogát. Ő pedig készségesen el is adta neki egy tál lencséért. Így Jákob birtokába olyan kincs került, amit bármilyen más kincsnél nagyobb becsben tartott.

Ábrahám halála után éhínség kezdett pusztítani Kánaánban. Apja példáját követve Izsák is Egyiptomba akart menni, de Isten azt parancsolta neki, hogy ne hagyja el az Ígéret Földjét. Így Izsák csak a filiszteusokhoz utazott. Ugyanolyan előrelátóan járt el, mint egykor apja, és azt mondta az ottaniak királyának, hogy Rebeka nem a felesége, hanem a húga. Abimelech, a király pedig el akarta venni feleségül Rebekát, mert ő volt a legszebb nő, akit valaha is látott. Amikor azonban megtudta az igazságot, hogy Rebeka Izsák felesége, akkor nem mert hozzányúlni ősanyánkhoz.

Amikor Izsák nagy gazdagságra tett szert, akkor az ottaniak irigykedni kezdtek rá, és arra kérték, távozzon. Így hát Beer Shebába ment, ahol apja is lakott anno. Nem sokkal később pedig Abimelech ellátogatott hozzá, és arra kérte, kössenek békét. Izsák készségesen békét is kötött, és Abimelech visszatért országába.

Amíg Jákob Shem és Eber akadémiáin tanulta Isten tanításait, addig Ézsau nem volt hajlandó semmi ilyesmire. Öntörvényű ember volt, a maga által jónak tartott szabályok szerint élt és egyre jobban eltávolodott apjától és hitétől. Mindezek ellenére azonban tisztelte apját és igyekezett a szerető és engedelmes fiú látszatát kelteni. Kész volt teljesíteni apja minden kívánságát, feltéve, hogy ehhez nem kellett tanulnia. Izsák nem látta, nem is láthatta, hogy Ézsau elfordult Istentől, mivel kora előrehaladtával fokozatosan megvakult, s emiatt nem hagyta el a sátrát.

Rebeka azonban mindent látott. Figyelte Jákob csendes, figyelmes természetét, és riadtan vette tudomásul, hogy elsőszülöttje, Ézsau hogyan válik egyre gonoszabbá. Nem volt kétséges számára, hogy melyik gyereke jár jó úton.

Shem halála után Jákob hazatért, nem sokkal ezután pedig Ézsau is visszatért apja házába Seirből. Izsák megöregedett, legyengült és érezte, hogy már nem sok van neki hátra. Még egyszer utoljára meg akarta áldani fiait.

Még halálos ágyán is úgy gondolta Izsák, hogy Ézsaura bízhatja Ábrahám hagyományainak továbbadását. Megkérte hát idősebbik fiát, hogy lőjön neki egy szarvast, főzzön húsából ízletes ebédet, s mondta neki, hogy az ebéd után meg fogja őt áldani. Ézsau lelkesen vette magához íját és nyilait, s elindult vadászni.

Rebeka hallotta a beszélgetést, és azonnal készen volt a terve. Ézsau nem kaphatja meg az elsőszülötteknek járó áldást, ami szerinte szültésétől fogva fiatalabb és bölcsebb fiának, Jákobnak járt. Azonnal felkereste fia sátrát, elmondta neki, amit hallott, majd azt tanácsolta Jákobnak, hogy készítsen némi húsételt és Ézsaunak öltözve vigye be Izsák sátrába. Jákob nem akarta becsapni apját, annak ellenére sem, hogy tudta, anyjának igaza van. Rebeka viszont ráparancsolt Jákobra, hogy tegye, amit mondott, s majd ő vállal minden felelősséget.

Jákob nem mert anyjának ellenszegülni. Leölt két fiatal bárányt és Rebeka megfőzte úgy a húsukat, hogy szarvashús íze legyen. Ezt követően felöltöztette Jákobot Ézsau ünneplő ruhájába, majd pedig befedte fia nyakát és kezét a leölt bárányok bőrével. Kezébe adta az ételt, és apjához küldte.

Izsák meglepődött, hogy Ézsau ilyen hamar visszatért. Lágy hangját és tisztelettudó modorát is furcsának találta. Megtapogatta fiát, s így szólt: „A szó Jákob szava, de a kezek Ézsau kezei.” Izsák jóízűen megette a húst, majd megáldotta Jákobot: „Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.”*

Alig fejezte be Izsák az áldást, hazatért Ézsau is a vadászatból. Elkészítette a szarvast az apjának. Hamarosan megtudta, hogy mi történt távollétében. Dühös volt és csalódott. Izsák megáldotta Ézsaut is, akinek joga lett arra, hogy lerázza magáról Jákob igáját, ha az letér az Istennek szentelt útról. Ézsau azonban gyűlölte Jákobot, aki visszatért Eberhez, hogy nála folytassa tanulmányait.

*A bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak.