Zsidó volt-e Ábrahám?



Mindenki Ábrahámot tartja számon az első zsidóként. Node ő is és az összes ősapánk is jóval az Exodus előtt éltek és azelőtt, hogy Mózes átvette volna a Tórát Sínai hegyén. Márpedig ez a két esemény határozza meg a zsidóság történelmében azt, hogy ki/mi a zsidó. Tényleg lehetett Ábrahám zsidó még azelőtt, hogy létezett volna a „zsidó nép”? Mikor keletkezett a zsidó nép? És mit jelent zsidónak lenni?

Ezen kérdések megválaszolásához nézzük előszöris Ábrahám élettörténetét.

Ábrahám a teremtéstől számított 1948-ik évben született (i.e. 1813.), Nimród uralkodásának idejében. Nimród majdnem a teljes akkori civilizációt uralta. Ábrahám apja, Terah nemes ember volt Nimród udvarában. Ábrahám olyan társadalomban nőtt fel, ahol mindenki, őt is beleértve, a bálványimádásnak hódolt.

Ábrahám már 3 évesen is azon gondolkodott, hogy milyen erők mozgatják vajon a világot, s egyáltalán hogyan jött létre a világ, melyben élt. A válaszokat folyamatosan kereste míg felnőtt és fokozatosan elhagyta a bálványimádást, hogy az egyistenhit fele orientálódjon.

25 éves korában elvette feleségül Sárát. Nimród ekkortájt kezdte el építeni Bábel tornyát. A torony megépítése hatalmas feladat volt és majdnem a teljes emberiség nagyon sok éven át részt vett a létrehozásában. A Midrás szerint amikor a torony a legmagasabb volt, akkor egy teljes év kellett ahhoz, hogy felérjen valaki a tetejére. Ezen a ponton a tégla többet ért az építők szemében, mint egy emberélet. Ha valaki lezuhant építés közben, senki még csak tudomást sem vett róla. Ám ha egy tégla esett le, akkor zokogtak, mert egy év kellett ahhoz, hogy helyettesítsék.

Némelyek szerint Ábrahám is segédkezett eleinte a torony építésénél, de később ellenezni kezdte azt. Feladatának tekintette, hogy lehordjon mindenkit, aki segített az építkezésben.

A Midrás úgy meséli a történetet, hogy amikor Ábrahám 48 éves volt, Isten lenézett a toronyra amit még mindig építettek és a trónját körülvevő 70 angyalhoz fordult. Azt mondta nekik, hogy „Ezek az emberek mind ugyanahhoz a néphez tartoznak és ugyanazt a nyelvet beszélik. Menjetek le és zavarjátok össze a nyelvüket, hogy 70 különböző nemzetté váljanak 70 külön nyelvvel.”

A Midrás úgy folytatja, hogy az angyalok és Isten sorsolással döntötték el, hogy melyik angyal melyik nyelvvel és nemzettel lesz megbízva. Amikor Isten Ábrahámot húzta, így szólt: „Kedves nép jutott nekem, még a sorsolás is nekem akar kedvezni”. Ez volt a legelső alkalom, amikor Ábrahám kiválasztott lett valamilyen szempontból. (Egyesek szerint ebben az évben kötött Isten szövetséget Ábrahámmal)

Később azt olvashatjuk, hogy Ábrahám visszatért apja házába és összetörte az ott található bálványokat, ami miatt eretnekségért letartóztatták. Még a halál árnyékában is szilárdan tartotta magát hitéhez, amikor máglyára vetették. Isten pedig csodát tett és Ábrahám túlélte a máglyát.

Eddig a pontig csak a Talmudban és a Midrásban olvashatunk Ábrahám életéről. Csak ezen a ponton kerül először említésre Ábrahám élete a Bibliában. Isten ekkor parancsolja neki, hogy hagyja el hazáját és apjának a házát, hogy arra a földre menjen, amit kijelölt neki.

Sok további próbatétel után Isten szövetséget köt Ábrahámmal és kijelenti, hogy neki és leszármazottainak adja a Nílustól az Eufráteszig terjedő területet.

Amikor Ábrahám 99 éves lett, Isten megparancsolta neki, hogy metélje körül magát és leszármazottait. Ekkor parancsolta meg Isten, hogy innentől kezdve Ábrahám minden férfi leszármazottja legyen körülmetélve, hogy ez legyen a jele a közöttük lévő szövetségnek a földön.

Mindebből két dolog világosan kitűnik. Előszöris az, hogy Ábrahámot Isten választotta ki, másodsorban pedig az, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal.

Ráadásul bölcseink szerint ősapáink nem csak megtanulták a Tórát, hanem követték utasításait is, holott ezen a ponton még nem adta át Isten „hivatalosan” a Tórát. Erre a következő Bibliai idézetből lehet következtetni: „Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.”*

Tehát minden jel arra mutat, hogy az eredeti kérdésre az a válasz, hogy igen, Ábrahám Isten kiválasztottja volt, csakúgy, mint a teljes zsidó nép a Sínai hegynél, s ebből következően ő volt az első zsidó.

Ám ez a következtetés elhamarkodott. A Sínai hegynél a zsidók Isten kiválasztott népe lettek, de ezzel együtt elfogadták, hogy kötelezően be kell tartaniuk a Tóra mind a 613 parancsolatát. A nem-zsidóknak elég a 7 noahita törvényt betartani. Ha Ábrahám valóban zsidó volt, akkor nem csak saját választása alapján kellett a Tóra szerint élnie, hanem kötelezően. És nem úgy tűnik, hogy Ábrahámot bármi kötelezte volna erre.

Több elmélet is létezik Ábrahám státuszáról a kötelezően betartandó parancsolatok viszonylatában. Vannak, akik szerint logikus, hogy Ábrahám eredendően egy nem-zsidó noahita státuszában volt, ámde amint Isten megparancsolta neki, hogy metélje körül magát és ő ezt meg is tette, abban a pillanatban teljes értékű zsidónak számított.

Sokan nem értenek egyet azonban ezzel az elmélettel. Igaz ugyan, hogy ősapáink nem csak tanulták, hanem be is tartották a Tóra törvényeit (annak ellenére is, hogy a történelemnek azon a pontján Isten még nem adta át azt „hivatalosan”), de soha nem volt nekik parancsba adva, hogy így tegyenek. A Tóra betartása önkéntes volt, ezzel is ki akarták mutatni azt, hogy életüket Isten szolgálatának szentelték. Nem kötelezte őket semmi a parancsolatok betartására olyan értelemben, ahogy a Sínaj-hegyi események után a leszármazottaikat.

Ennek megfelelően igazat állítunk, amikor Ábrahámot az első zsidónak vagy áttért zsidónak hívjuk. Amikor Isten megparancsolta neki, hogy hagyja el apja földjét, akkor ez a küldetés megkülönböztette őt minden más akkor élt embertől. Amikor visszanézünk a történelemre, akkor láthatjuk, hogy Ábrahám testesítette meg Isten legelső elgondolását arról, hogy milyen is legyen egy zsidó. Viszont ez nem azt jelenti, hogy Ábrahám olyan értelemben volt zsidó, mint mi manapság, mert minket kötelez a Tóra a parancsolatok betartására. Ábrahámnak a gyakorlatban noahita státusza volt, mint mindenki másnak akkoriban. Még akkor is, ha kapott egyedi parancsokat Istentől, ami megkülönböztette őt a többiektől, mint pl. a körülmetélés. És erre kötelezte őt Isten, ez nem volt szabadon választható. Viszont addig, amíg leszármazottai nem álltak Sínáj hegyénél, ahol Isten kinyilatkoztatta, hogy „Ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim... és lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép”*, addig nem létezett zsidó nép.

A gyakorlatban is van jelentősége annak, hogy önkéntes vagy kötelező-e betartani a Tórát. Egy noahitának a 7 noahitára vonatkozó parancsolatot kellett betartania és nem a Tórát. Ha a kettő ütközött egymással, akkor a noahita törvény volt az irányadó, mert a Tóra akkor még nem volt kötelezően betartandó. Többek közt ezért is vehetett feleségül Jákob két testvért.

Ez viszont felveti a kérdést: mi olyan különleges a Sínáj hegynél kötött szövetségben, hogy csak onnantól kezdve számítunk zsidó népnek? Mi az, amit Ábrahám idejében még nem értünk el, de Mózesében igen? Nem Isten maga választotta Ábrahámot? Ábrahám nem tanulta meg a Tórát, tartotta be a parancsolatait és kötött szövetséget Istennel? Miben áll hát a különbség?

Ennek megválaszolásához először alaposabban meg kell vizsgálnunk annak a kérdését, hogy mit is jelent az, hogy a zsidó nép kiválasztott.

Saját mindennapjainkban is állandóan jelen van a választás kényszere. Mit vegyünk fel reggel, mit együnk vacsorára stb. stb. Leginkább úgy jutunk döntésre, hogy mérlegeljük az előnyöket és hátrányokat és igényeinket az adott helyzetben. Amikor kiválasztjuk reggel, hogy melyik ruhát vegyük fel, akkor általában az alapján döntünk, hogy munkába vagy bevásárolni megyünk-e, esetleg állásinterjúra. Vacsoránkat aszerint választjuk ki, hogy milyen az ízlésünk ill. az egészségünk. Ám ezek egyikét sem hívhatjuk igazából szabad választásnak. Azért, mert valamelyik lehetőséget mindenképpen választanunk kell és amit végül választunk, az valamilyen tulajdonsága miatt sokkal jobban kell nekünk, mint az, amit nem választunk. Igazán szabad választásról akkor beszélünk, ha két, látszólag teljesen egyforma dolog közül választjuk ki valamelyiket.

Ábrahámhoz visszatérve, ő már 3 évesen elkezdte keresni az egy igaz Istent. Az egész életét ennek szentelte és annak, hogy egy pogány világban az Ő igéjét hirdesse. Magányos feladat volt ez, minden energiáját ebbe kellett fektetnie sokszor még az önfeláldozáson felül is. De semmi nem rettentette el őt ettől a feladattól, kitartóan tette, amit tennie kellett.

Ennek fényében egyáltalán nem meglepő Isten Ábrahámnak tett ígérete: „És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.”*

Tehát bizonyos értelemben Isten nem választotta Ábrahámot. Ábrahám eredendő felsőbbrendűségével és azzal, hogy kész volt mindent feláldozni Istenért, érdemelte ki, hogy ő legyen a kiválasztott.

Valójában a zsidóságot, mint népet, csak a Tóra átadásakor választotta Isten. Nem azért, mert bármely tekintetben felsőbbrendűek lettek volna. Épp ellenkezőleg. Pont annak ellenére választotta Isten a zsidóságot, hogy legyenek „nékem papok birodalma és szent nép”*, hogy oly sok mindenben hasonlítottak a világ többi népéhez.

Másszóval tehát Ábrahámot és leszármazottait a Tóraadást megelőzően azért választotta Isten, mert az akkori „kínálatból” csak Ábrahám volt megfelelő a feladatra. A Sínai hegynél viszont a sok különböző, ránézésre ugyanolyan megfelelőnek tűnő nép közül választotta a zsidóságot Isten.

A Mishna szerint ha valamit/valakit csak bizonyos feltétellel szeretünk, akkor a feltétel megszűntével a szeretet is elmúlik. Viszont a feltétel nélküli szeretet soha nem múlik el.

Isten a zsidóságot választotta, hogy „lámpás” legyen a többi nép számára, hogy nevét és igéjét hirdesse a világban. De nem azért, mert bármiféle különleges tulajdonsággal rendelkezne a zsidóság, amivel senki más nem. Épp annak ellenére választotta Isten a zsidóságot, hogy nem volt bennük semmi különleges. Tehát Isten feltétel nélkül szereti a zsidóságot, és épp ez teszi a zsidóság küldetését alázatossá és inspirálóvá. Alázatossá, mert nincsenek egyedülálló kvalitásaink és inspirálóvá, mert ezzel együtt jár egy örökké tartó kötelék.

*A bibliai idézetek a biblia.hu weboldalról származnak

Nincsenek megjegyzések: