Miért hajlonganak a zsidók imádkozás közben?

Két magyarázat lehetséges erre.

1.

Istent teljes lényünkkel tiszteljük / imádjuk. Agyunk, szívünk és szánk beszéd által fejezi ki imádatunkat, a test többi része pedig mozgással. A legkisebb izom is részt vesz amikor Teremtőnkhöz kapcsolódunk imádság átal.

2.

A Példabeszédekben azt olvashatjuk, hogy az ember lelke Isten egy gyertyája. S a gyertya lángja folyamatosan táncol, ahogy próbál elszakadni a kanóctól és feljebb emekedni. Ehhez hasonlóan az ember is fel akar emelkedni Istenhez, főleg imádság közben. S testünk is ezt tükrözi, amikor előre-hátra hajladozva a gyertyaláng táncát idézi.

Nincsenek megjegyzések: