Shavuot 2011 (5771)

Közeledik Shavuot, a Tóraadás ünnepe. Ebben az évben június 7-én kezdődik a fesztivál. Kivonultunk Egyiptomból, és az ezt követő ötvenedik napon Isten odaadta nekünk a Tórát Sínaj hegyénél. Bővebben az alábbi linkeken tájékozódhat az érdeklődő az ünnep mibenlétéről:

Shavuot ünnepéről tömören

Shavuot ünnepéről bővebben

Shavuoti történetek

AZ ŰNNEP ALATT NEM DOLGOZUNK, NEM VEZETÜNK, NEM ÍRUNK, NEM KAPCSOLJUK KI VAGY BE ELEKTROMOS BERENDEZÉSEINKET. VISZONT FŐZHETÜNK, A TŰZHELY LÁNGJÁT MEGGYÚJTHATJUK EGY MÉG AZ ÜNNEP ELŐTT MEGGYÚJTOTT LÁNGRÓL (VAGY EGY OLYAN LÁNGRÓL, AMIT ERRŐL GYÚJTOTTUNK), ÉS CIPELHETÜNK HÁZUNKON KÍVÜL IS.

És nézzük a 2011-es naptárat az ünnepre.

2011. június 7-9 (5771 Sziván 5 - 7.)

2011.június 7. Kedd (5771. Sziván 5.)

A zsinagógákat és otthonokat virágokkal és faágakkal kell feldíszíteni. Naplementekor kezdődik az ünnep.

Az asszonyok és lányok gyertyát gyújtanak, hogy köszöntsék az ünnepet. (Ha sötétedés után gyújtunk gyertyát, akkor egy már előzőleg megyújtott lángról tegyük.)

Az esti imát egy ünnepi étkezés követi, amit kísér egy kiddus is.

Ezen az estén szokás ébren maradni és hajnalig Tórát tanulni.

2011. június 8. Szerda (5771. Sziván 6.)

Shavuot első napján mindenki, a legkisebbek ugyanúgy, mint a legidősebbek, a zsinagógába vonul, hogy meghallgassa a tíz parancsolatot.

A rabbi megáldja a gyülekezetet a Musaf ima alatt.

Kiddus hangzik el, amit ünnepi étkezés követ. Hagyomány ilyenkor tejes ételeket enni.

Naplemente után gyertyát kell gyújtani egy már égő lángról, majd az ünnepi vacsorát ünnepi kiddussal élvezi mindenki. Szokás minél több tejterméket fogyasztani.

2011. június 8. (5771. Sziván 7.)

A Yizkor megemlékezésre ezen a napon kerül sor. Adományokat is gyűjtenek az elhunytak lelkéért.

A rabbi papi áldással megáldja a gyülekezetet a Musaf ima alatt.

Az Istentiszteletet kiddus majd ünnepi ebéd követi.

Sok közösségben szokás illyenkor Ruth könyvét felolvasni.

Ezen a napon, az alkonyattal ér véget Shavuot ünnepe.


A gyertyagyújtások időpontjait itt nézheti meg azt, akinek a városa nincs a kedvenceim között felsorolva jobb oldalt.

A gyertyára az áldások pedig a következők (mind a két este):



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM ASHER KID-E-SHA-NU BE-MITZ-VO-TAV VETZI-VA-NU LE-HAD-LIK NER SHEL YOM TOV.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a gyertyák meggyújtását Yom Tov-kor.



BA-RUCH A-TAH ADO-NAI E-LO-HE-NU ME-LECH HA-OLAM SHE-HECHE-YA-NU VE-KI-YE-MA-NU VE-HIGI-A-NU LIZ-MAN HA-ZEH.

azaz



Áldott légy Örökkévaló Urunk, a Világ Királya, ki megteremtettél bennünket, tápláltál minket és megengedted, hogy megérjük ezt a napot.

Technikai malőr

Nemrég technikai problémák voltak a Blogspot-tal, és nemcsak bejegyzéseim tűntek el, hanem kommentek is. Aki nem találja a kommentjét, azt nagyon kérem, hogy ne rám haragudjon, nem én moderáltam, a “házigazdám” hülyült meg pár napra.

Joshua (Józsué)

Úgy gondoltam, hogy Joshua (magyarul Józsué, de nekem Joshuaként jobban tetszik a neve :) ) is megérdemel egy bejegyzést, tekintve, hogy ő vezette be végül az Izraelieket az Ígéret földjére.

Egyiptomban született a zsidó naptár szerinti 2406-ik évben (i.e. 1355.). Eredeti neve Hosea ben Nun volt. Csakúgy, mint Mózest, őt is elrejtették a Nílusban a születése után, hogy túlélje a fáraó rendeletét, miszerint a zsidó kisfiúkat vízbe kellett fojtani.

Negyven évig ő volt Mózes leghűségesebb tanítványa.

I.e. 1312-ben egyike volt a 12 felderítőnek, akiket Mózes Kánaánba küldött, hogy felmérjék, milyen is a föld. Ekkor adta hozzá Mózes a yud héber betűt Hosea nevéhez, ezzel Joshuára módosítva, ami azt jelenti, “Isten megment”.

Joshua volt azon két küldött egyike, akik pozitív és bátorító jelentést hoztak az Ígéret földjéről, és megpróbálta a többi 10 kém negatív jelentését ellensúlyozni, s eltántorítani őket attól, hogy lebeszéljék az izraelieket a föld meghódításáról.

I.e. 1273-ban, Mózes halálakor ő vette át a zsidó nép vezetését. Vezetésével átlépték a Jordánt abban az évben Nisszán hónap 10-én. Hét even keresztül küzdött az Ígéret földjéért, legyőzött 31 királyt, s ezzel megszerezte a Jordántól nyugatra eső területeket. A keleti területeket még Mózes szerezte meg nem sokkal a halála előtt.

Az ezt követő 7 évben pedig a terület 12 törzs közötti felosztását igazgatta. Minden családnak kijelölt egy darabka földet.

Ezen munkájának végeztével hunyt el 110 évesen, Nisszán hónap 26-án 2516-ban (i.e. 1245).

Nem csupán harcos volt Joshua, hanem a második szem abban a láncban, amelynek feladata a Tóra továbbadása. Mózes Istentől kapta a Tórát, Joshua pedig Mózestől, s az őt követő bíráknak adta tovább.

Pészach Sheni

Véget ért hát maratoni Mózes-sorozatom. Remélem nem untattam vele senkit. Két nap múlva, május 18-án lesz Pészach Sheni, amikor a mindenkinek járó második lehetőséget ünnepeljük.

Mózes halála

A sivatagi vándorlás vége

Amikor Izrael gyemekei a Jordánhoz értek, Jerikó falai alá, Isten utasította őket, hogy számolják meg, hányan vannak. A Levita törzs tagjain felül több, mint 600.000 húsz éven felüli ember volt. A felnőttek közül csakis Káleb és Joshua volt 20 évesnél idősebb az Exodus idején. Az idősebb generáció tagjai a 40 éves vándorlás során mind elhunytak a sivatagban, ahogy azt Isten büntetésül kiszabta lázadásuk miatt.

Joshua felszentelése

Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy menjen fel Abarim hegyére és nézze meg onnét az Ígéret Földjét. Akárcsak Áron, ő sem tehette be lábát a Kánaánba, mert Zin sivatagában nem engedelmeskedtek Istennek.

Mózes ekkor megkérte Istent, hogy jelölje ki utódját, aki majd bevezeti Izrael gyermekeit az Ígéret Földjére. Isten pedig Mózes tanítványát, Joshuát (Józsué) jelölte ki erre a feladatra.

Isten utasította Mózest, hogy tegye kezét Joshua fejére, és ruházza rá a teljes vezetői szerepét, s hogy mutassa be Elazarnak és a teljes közösségnek új vezérüket. Ezt követően Mózes békében tudott eltávozni az élők sorából, tudván, hogy szeretett nyája jó pásztor kezébe került.

Mózes búcsúja

Az Exodust követő negyvenedik év tizenegyedik hónapjának első napján Mózes elkezdte átvenni a Tórát népével. Ismét megszidta őket Isten ellen elkövetett bűneikért és arra buzdította őket, hogy tartsák be Isten minden parancsolatát örökkön örökké. A mennyet és földet hívta tanújául Mózes, hogy figyelmeztesse népét arra, mire számíthatnak, ha megszegik a Tóra parancsolatait. Ha megszegik, el fogják veszíteni országukat, otthonaikat, függetlenségüket, és egy gonosz világ fog vadászni rájuk és üldözni őket. De Isten soha nem hagyja majd teljesen magára a zsidóságot. Meg fogja menteni a népet a kipusztulástól, s nagyobb dicsőséget szerez majd nekik, mint azelőtt bármikor.

Mózes leírta a teljes öt könyvet, szóról szóra ugyanúgy, ahogy Isten diktálta neki anno. S ezt a Tóratekercset az Oltárszekrénybe helyezték a két kőtábla mellé.

Mózes meghal

Mózes még egyszer utoljára megáldotta népét, majd felment Nebo hegyére 2488. Ádár hónap 7-én. Lenézett a Szent Földre, ahová egész életében vágyott, de ahová Isten akarata szerint sosem léphetett be. S így távozott az élők sorából Mózes, Isten hűséges szolgája és Izrael hű pásztora, Moab földjén, a Szent Földre nézve, ahova 40 éven át vezette Izrael gyermekeit a sivatagon át. Mózes 120 éves korában hunyt el.

Ő volt a legnagyobb ember. Az ő próféciái magasabb rendűek voltak minden más próféciánál. Közelebb állt Istenhez, mint azelőtt bárki más. Isten maga vitte fel Mózes lelkét a mennybe, s temette el testét egy barlangban, rejtve minden emberi szem elől.

30 napig gyászolták Izrael gyermekei legnagyobb vezérük halálát. De nem estek kétségbe, mert méltó utódott hagyott maga után Mózes, elhivatott tanítványát, Joshuát (Józsuét).

Bálám és Balak

Balak Bálámért küldet

Moab és Midian királyai ősi ellenségek voltak. Viszont az amoriták és bashaniak veresége megrémítette őket, s egyesítették erejüket egy támadásra Izrael gyermekei ellen. Moab frissen választott királyát, Balakot jelölték ki a támadás vezetőjéül. Mikor Balak látta, hogy számottevő túlerő ellenében nyertek a zsidók, úgy gondolta, hogy ennek hátterében csakis varázslat állhat. S ebből arra következtetett, hogy csak egy, az övéknél erősebb varázslattal győzhetők le a zsidók.

Ezért hát Balak Bálámért küldetett, aki az akkori idők legnagyobb varázslója volt, s megkérte, hogy átkozza meg Izrael gyermekeit. Bálám azonban tudta, hogy nem tehet semmit Isten akarata ellen, s erről tájékoztatta is Balak küldötteit. Annak ellenére tette ezt, hogy maga is gyűlölte a zsidókat és szívesen mészárolta volna le őket.

Balak azonban megingathatatlan volt. Küldött egy hercegekből álló delegációt Bálámhoz, még több aranyat és ezüstöt ígérve. Bálám pedig rangjuknak megfelelően fogadta a küldötteket. S elmondta, hogy akkor sem tehetne semmit Isten akarata ellen, ha Balak egy teljes kastélynyi aranyat és ezüstöt ajánlana érte. Viszont arra kérte a delegációt, hogy maradjanak éjszakára, mert csak éjszaka szokott isteni sugallatot kapni.

Ezen az éjjelen pedig bálám azt a sugallatot kapta, hogy menjen el a küldöttekkel, de csak azok a szavak hagyhatják el száját, amit Isten ad szájába.

Bálám szamara

Bálám korán kelt reggel és felnyergelte szamarát, hogy elinduljon Moab hercegeivel. Isten viszont mérges volt Bálámra, amiért ilyen lelkesen akart ártani a zsidóknak, ezért küldött egy angyalt kivont karddal, hogy elállja útját. A szamár látta az angyalt, és ki akarta kerülni, ezért letért az útról. Bálám viszont, aki nem látta az angyalt, mérges lett a szamárra és a vesszőjével megverte a szamarat, hogy térjen vissza az útra. Egy kicsivel később egy szőlőskert kerítéssel szegélyezett szűk útján ismét elállta az angyal az utat. A szamár megpróbálta a falhoz húzódva kikerülni őt, s ezzel becsípte Bálám lábát a kerítés és a saját oldala közé. Bálám ismét megverte ezért. Harmadjára az angyal teljesen elállta az utat, a szamár pedig lefeküdt és nem volt hajlandó mozdulni. Bálám ezért harmadszorra is megverte. Ekkor Isten felruházta a szamarat a beszéd képességével, s a szamár meg is kérdezte, miért veri őt Bálám. Bálám ugyan elcsodálkozott, hogy a szamara beszél, de azt válaszolta, hogy meg is ölte volna őt, ha lenne kardja. Ebben a pillanatban Isten felnyitotta Bálám szemét, s ő meglátta az angyalt a kivont karddal. S az angyal elmondta, hogy ő állta el az útját, és Bálám igazságtalanul verte meg a szamarát. Bálám bocsántot kért, s mondta, hogy nem tudta, hogy Isten nem akarta, hogy menjen. Kész volt hazatérni, de az angyal azt mondta, hogy folytassa csak az útját, de tartsa észben, hogy csak azt mondhatja, amit Isten ad a szájába.

Bálám áldásai

Balak a Baalnak szentelt hegyre vezette Bálámot, s ott 7 oltárt építettek. Mind a 7 oltáron feláldoztak egy-egy ökröt és kost. Ezt követően Bálám egy félreeső helyre vonult, ahol várta az isteni sugallatot. S mikor megérkezett a sugallat, visszament Balakhoz, de átok helyett csak áldás jött ki a száján, és nem győzte dícsérni Izrael népét. Ez háromszor ismétlődött egymás után, s Balak nagyon mérges lett rá emiatt.

Bálám csak azt a tanácsot tudta adni, hogy csábítsák bűnre az izraelieket, mert Isten csak akkor sújt le saját népére, ha azok bűnt követnek el. Ennek értelmében Moab és Midian királya szervezett egy ünnepséget bálványaik imádásának, s meghívták a zsidókat, hogy csatlakozzanak mulatságukhoz. Nagyon sokan belesétáltak a csapdába, s Zimri, a Simeon dinasztia egyik hercege még csak nem is szégyellte, hanem büszkén vállalta tettét.

Pinehas, Isten Dicsőségének bajnoka

Elazar főpap fia, Pinehas, egyike volt azoknak, akik látták Zimri szégyenletes tettét. Buzgóságában, hogy megvédje a Tóra becsületét, dárdát ragadott, és Zimri sátrába lépett. Az alávaló herceget egy midiáni herceg lányának társaságában találta. Egyetlen dárdaszúrással végzett mindkettőjükkel.

Ezzel a bátor tettével Pinehas megállította a csapást, ami elkezdte ölni azokat, akik a midiániak csapdájába estek és bálványt imádtak.

Pinehast Isten megjutalmazta tettéért, örökké tartó papi tisztség lett jutalma és a béke Isteni szövetsége.

A midiániak aljas próbálkozását, hogy bűnre csábítsa az izraelieket, Isten háborúval büntette, melyben nem csak az összes midiáni uralkodó esett el, hanem Bálám is, aki elindította az egész folyamatot.

A Jordán keleti felének meghódítása

Népek megkerülése

Izrael gyermekei végre elérték Edom, Ammon és Moab határát. Ezek pont útba este az Ígéret földje felé. De ezek a népek nem engedték át a zsidókat, Isten pedig megtiltotta a velük való háborút, ezért meg kellett kerülniük ezen országokat, míg az Arnon folyóhoz nem értek.

Győzelem Sihon és Og felett

Innen mózes követet küldött az amoriták királyához, Sihonhoz, hogy engedélyét kérje, hogy Izrael gyermekei áthaladhassanak területén. Biztosította őt, hogy csak a főutat használnák és élelmüket és italukat a helyiektől vennék meg.

Sihon azonban visszautasította a kérést és teljes hadseregét Izrael gyermekei ellen küldte. Azonban vereséget szenvedtek és országa Izrael népéé lett.

Og, Bashan uralkodója volt a másik király, aki nem akarta átengedni Izrael gyermekeit a földjén. Ugyanarra a sorsra jutott, mint Sihon.

Transz-Jordánia megosztása

Ez a két terület tökéletes volt állattenyésztésre, és Ruben és Gad törzseinek sok állatuk volt. Megkérték hát Mózest, hogy adja nekik ezt a területet. Csatlakozott hozzájuk Manasseh törzséből is sok ember. Mózes csak azután egyezett bele ebbe, hogy mindannyian megígérték, küzdeni fognak az Szent Földért. Asszonyaik és gyermekeik elhelyezkedtek Transzjordániában, s a férfiak visszatértek ide az Ígéret Földjének meghódítása után.

A bronz kígyó

Miután Izrael gyermekei elhagyták Hor hegyét, körbe kellett járniuk Edom földjét. Ekkorra a zsidóknak már nagyon elegük volt a sok vándorlásból és menetelésből, s keserűen ismét Mózesre és Istenre támadtak. Isten büntetésül tüzes kígyókat küldött, amik sokakat martak meg.

Ekkor bűnbánatot gyakoroltak, s kérték Mózest, hogy imádkozzon bocsánatért. Isten elfogadta Mózes imáját, s utasította, hogy készítsen bronzból egy kígyót, s helyezze egy oszlop tetejére. S akik a megmartak közül felnéztek erre a kígyóra, annak jeléül, hogy hisznek és bíznak Istenben, azok mind meggyógyultak.

Áron halála

Kadeshből Hor hegyéhez vezetett a zsidók útja. Itt Isten közölte Mózessel, hogy Áronnak most meg kell halnia. Mózes felkísérte hát Áront és fiát, Elazart a hegyre. A csúcs közelében egy barlangban Mózes levette Áronról a főpapi ruhát és Elazarra adta. Eztán Áron lefeküdt, s Isten magával vitte lelkét a mennybe. Ekkor (2487. Av hónap első napján) Áron 123 éves volt. Halálát mélyen meggyászolták Izrael gyermekei.

Miriam halála

A vándorlás évei alatt egy kút kísérte Izrael gyermekeit, ami mindig ott nőtt ki a sziklából, ahol éppen táboroztak és ellátta a népet vízzel. Ezt a csodát Miriam, Mózes nővérének érdemei miatt adta Isten Izrael gyermekeinek. A vándorlás negyvenedik évében (2487), Nisszán hónap tizedik napján Izrael gyermekei elérték Kadesht Zin sivatagában. S itt távozott az élők sorából Miriam, a zsidó nép legnagyobb bánatára. Nem pusztán egy nagyszerű prófétanőt vesztettek személyével, hanem a kutat is, ami eddig inni adott nekik.

S emiatt a nép újból elkezdett zúgolódni Mózes ellen, mondván, hogy inkább haltak volna azonnali halált valamelyik csapás által, minthogy szomjan kelljen halniuk állataikkal együtt.

Ezt követően pedig Mózes és Áron követett el bűnt.

Isten azt parancsolta ugyanis, hogy Mózes vezesse a népet egy sziklához és parancsolja meg neki, hogy fakasszon vizet. Mózes azonban kétszer megütötte a sziklát a vesszőjével, mielőtt megparancsolta volna neki, hogy adjon vizet. A sziklából fakadt ugyan víz, de Isten ezt a tettet megbocsáthatatlannak tartotta. Meg akarta mutatni ugyanis Izrael gyermekeinek, hogy az Ő parancsának még egy szikla is engedelmeskedik, mindenféle mutatványok nélkül is.

Büntetése az lett ezért Mózesnek és Áronnak, hogy nem vezethették be Izrael gyermekeit az Ígéret Földjére.

Korah lázadása

Korah és társai

Mózes és Áron unokatestvére, Korah, aki a Leviták egyik gazdag vezetője volt, úgy érezte, hogy nem vették őt eléggé figyelembe, amikor a papi tisztségeket és vezetői szerepeket kiosztották. Irigyelte Mózest és Áront, és unokatestvérüket, Elzaphant is, aki a Leviták fő vezérének lett kinevezve, miután Áron és családja papi tisztségre (kohenita) emelkedett. Tudta, hogy minden befolyása és gazdagsága kevés ahhoz, hogy megrengesse az amberek Mózesbe és Áronba vetett bizodalmát és hitét, ezért szövetségeseket keresett az ellenük folytatott kampányhoz.

Korah felkereste hát a Ruben törzset, akik közvetlenük mellettük táboroztak. S mivel napi szinten tartotta a kapcsolatot ezzel a törzzsel, egyszerű volt meggyőznie őket arról, hogy álljanak mellé. A Ruben törzsben volt két férfi, Dathan és Abiram, akik már Egyiptomban is mindig a zendülések, lázadások vezetői voltak. Ők voltak az elsők, akik csatlakoztak Korah-hoz, és ők voltak a leglelkesebbek és legtapasztaltabbak is. Az ő összeesküvésekben szerzett tapasztalatuk megtámogatva Korah vagyonával és befolyásával mintegy 250 köztiszteletben álló vezetőt fordított Mózes és Áron ellen. Merészen és nyíltan beszéltek Mózes vezetői stílusa és képességei ellen. Az áhítatosság álarca mögé bújva Korah megvádolta Mózest és Áront azzal, hogy rájuk erőltetik a saját akaratukat, és kényszerítik az embereket az ő vezetésük elfogadására. “Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?” (Számok 16:3)

Mózes figyelmezteti a lázadókat

Amikor Mózes meghallotta, mi történik, imádkozott Istenhez, hogy adjon neki iránymutatást újabb megpróbáltatásában. Ezt követően pedig elmondta Korah-nak és szövetségeseinek, hogy készüljenek fel a következő napra, mert Isten ki fogja választani, hogy ki méltó arra, hogy Őt papként szolgálja. Mindenkinek füstölőben kell majd tömjénáldozatot bemutatnia, és Isten megmutatja eztán, hogy kinek az áldozatát fogadja el. Mózes pedig figyelmeztette a sikeréhes Korah-t négyszemközt is: “keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki?” (Számok 16:9) De figyelmeztetése süket fülekre talált.

Dathan és Abiram dühe

A Korahval folytatott sikertelen beszélgetés után Mózes Dahanért és Abiramért küldetett, akik a nem-Levita törzsek lázadásának vezetői voltak. Ám ők a megszokott arroganciájukkal válaszoltak. “Nem megyünk fel! Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?” (Számok 16:12-13) Mózes mélyen megbántva érezte magát, és imádkozott Istenhez, hogy mutassa meg ezen emberek gonoszságát Izrael egész gyülekezete előtt.

A lázadók büntetése

Másnap reggel Korah és szövetségesei megjelentek füstölőikkel az imasátor előtt. Velük tartott mindenki, akiket Korah tanúnak hívott. Ekkor Isten azt mondta Mózesnek, hogy utasítsa Izrael gyermekeit, hogy különüljenek el Korahtól és követőitől, és vigyenek mindent magukkal, ami a tulajdonukat képezi, nehogy bántódásuk essék és a lázadók sorsában kelljen osztozniuk. Mózes és az idősek ismét megpróbálták jobb belátásra téríteni Dathant és Abiramot, ám ők nem voltak hajlandók megbánni bűnüket és folytatták Mózes szidalmazását. Mózes ekkor távozásra szólította fel a sátraikban lévő többi embert, akik szó nélkül engedelmeskedtek.

Mózes síri hangon a következőket mondta ekkor:

“Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam: Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.”

(Számok 16:28-30)

Alig fejezte be Mózes a mondatát, a föld megnyílt, s elnyelte Korah-t és társait családjukkal és összes tulajdonukkal együtt. Élve lettek eltemetve, s olyan szörnyű halált haltak, ami a közelben állókat menekülésre késztette a helyszínről. S a következő pillanatban tűz zúdult le a mennyből és elnyelte a 250 embert, aki meg merte kérdőjelezni Áron jogát a főpapi tisztséghez.

A kirügyezett vessző

A következő nap Izrael néhány gyermeke panaszkodott, hogy Áron és Mózes okozta ilyen sok vezérük halálát, amire válaszul Isten újabb csapást küldött, ami még több lázadó halálát okozta.

Ezt követően nyíltan megkérdőjelezték Áron jogát a főpapi tisztséghez. Isten ekkor azt parancsolta, hogy minden törzs vezetője vésse egy vesszőbe a nevét, és adja a vesszőt Mózesnek. Mózes pedig bevitte a vesszőket az imasátorba. S Isten azt mondta, hogy akinek a vesszője másnapra kivirágzik, azt az embert részesíti előnyben.

S másnapra Áron vesszője kivirágzott, és mandulát termett. Mózes visszaadta a többieknek is a vesszőket, s innentől kezdve mindenki elfogadta Áront főpapként.

Az Istenkáromlás büntetése

Az izraeliek között élt egy ember, akinek egyiptomi apja és zsidó anyja volt. Egyszer vitába keveredett, s mivel nem tisztelte Istent, káromolta nevét. Ő is Mózes elé került, s Mózes őt is elzárta, ugyanúgy, mint Zelopheadot, aki a Shabbatot szentségtelenítette meg. Isten őt is arra ítélte, hogy a táboron kívül halálra kövezzék. Figyelmeztetésül mindenkinek, aki az Istenkáromlás bűnét akarná elkövetni.

Büntetés a Shabbat megszentségtelenítéséért

A sivatagi vándorlás során egy Zelophehad nevű férfi nyilvánosan megszentségtelenítette a Shabbatot. Mindenki szeme láttára fát gyűjtött ezen a napon. Mózes elé vitték, aki elzárta őt addig, amíg Isten a büntetéséről döntött.

Isten pedig úgy döntött, ohgy Zelophehadot a táboron kívül halálra kell kövezni. S bár Zelophehad a bűnösök halálát halta, felhívta a többiek figyelmét arra, hogy a Shabbat az szent, és megszentségtelenítésének ilyen következményei vannak.

A felderítők és gonosz jelentésük

Mózes felderítőket küld Kánaánba

Míg Izrael gyermekei a Kadesh-Barnea melletti sivatagban, Kánaántól nem messze táboroztak, azt követelték Mózestől, hogy küldjön felderítőket az Ígéret földjére, hogy megtudhassák, milyen is az, mik az erősségei, mik a hátrányai.

Isten azt mondta Mózesnek, hogy engedjen a követeléseknek, így ő ki is választott 12 prominens férfit, a törzsek vezetőit a feladatra. Köztük volt Joshua az Efrájim törzsből, s Kaleb is, Miriam férje a Júda törzsből. Mózes a következő szavakkal bocsátotta útjára a felderítőket:

“Menjetek fel erre dél felől, és hágjatok fel a hegyre. És nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, a mely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é az vagy sok? És milyen a föld, a melyben lakozik az: jó-é az vagy hitvány; és milyenek a városok, a melyekben lakozik: táborokban vagy erősségekben lakozik-é? És milyen a föld: kövér-é az, vagy sovány; van-é abban élőfa vagy nincs? És legyetek bátorságosok, és szakaszszatok a földnek gyümölcséből.”

(Számok Könyve 13:18-21)

Ezzel a 12 férfi elindult felderíteni Kánaán földjét. Átvágtak az ország teljes déli részén, mire elérték Hebront, az óriások városát. A Hebronban töltött idő alatt Kaleb elment a Macpelah barlanghoz, hogy imádkozzon Istenhez.

A felderítőket annyira letaglózta az itt élők hatalmas mérete és ereje, hogy bevehetetlennek minősítették a földet. Csak Joshua és Kaleb nem veszítette el Istenbe vetett hitét, s tudták, hogy a Teremtő meg fogja tartani a szavát. A felderítők a legszebb, legfinomabb gyümölcsökkel tértek vissza a táborba, fügével, gránátalmával, és egy olyan hatalmas szőlőfürttel, amit 8 embernek kellett cipelnie.

A felderítők visszatérése

40 napos távollét után visszatért a 12 felderítő a Kodesh melletti táborba, s náluk voltak a lenyűgöző gyümölcsök. Viszont az elbeszélésük nem volt túlságosan felvidító. Azt mondták, gyönyörű hely Kánaán, tejjel-mézzel folyó, de erős városait félelmetes emberek lakják, többek között Anak harcias fiai, az óriások.

Az emberek szívére hatalmas kő nehezedett, úgy érezték, hogy nem tudnak megküzdeni ilyen erős népekkel. Kaleb bátorítani próbálta az embereket, de gyáva társai elkezdték eltúlozni a rájuk leselkedő veszélyeket.

Fellázadtak Mózes és Áron ellen, s elvakult gyűlöletükben választani akartak maguknak egy vezetőt, aki visszaviszi őket Egyiptomba. Ezen az estén (Tisha B’Av estéje volt ez) az emberek a sátraikban szomorkodtak, s keresűséggel telt hangon szidalmazták Mózest és Áront, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozták őket. Elakadtak a sivatagban, kiszolgáltatottan az éhségnek, szomjúságnak és vadállatoknak. Úgy gondolták, sokkal jobban járnának, ha visszatérnének Egyiptomba a rabszolgaságba, mintha itt halnának meg. Hiába próbálta Joshua és Kaleb lelkesíteni őket, hogy Isten nekik tett ígérete többet ér holmi haditervnél és túlerőnél. Ha Isten nem mentette volna meg őket az imasátor felett megjelenő dicsfelhővel, akkor halálra kövezték volna őket.

A lázadásért járó büntetés

Isten közölte Mózessel, hogy hitetlenségük büntetéseként mindenki pestisben fog meghalni, és kizárólag Mózes leszármazottai lesznek majd nevének hirdetői a világban. Mózes könyörgött Istennek, hogy ne tegye, hogy bocsásson meg a népnek. Erre Isten a következőt felelte:

“Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet. Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsőségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak: Nem látják meg azt a földet, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem. De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva… E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem.”

S így folytatta:

“A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, (tudniillik negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. Csak Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, maradának életben ama férfiak közül, a kik mentek vala a földet megkémlelni.”

Tehát az ígéret földjére csak Kaleb, Joshua és az ő leszármazottai léphettek, mert csak ők nem vesztették el Istenbe vetett hitüket.

A lázadók második engedetlensége

Joshuát és Kalebet kivéve az összes felderítő hirtelen halált halt. Mózes pedig közvetítette a nép felé Isten szavait. Izrael gyermekei mély gyászba süllyedtek, és kétségbeesésükben úgy próbálták jóvá tenni bűnüket, hogy azonnali támadást indítottak. Hiába kérte őket Mózes, hogy Isten parancsolata nélkül semmit ne cselekedjenek. Hiába mondta nekik, hogy biztos a vereség Isten segítsége nélkül. Ők kimasíroztak a táborból és támadást indítottak. S ahogy Mózes jövendölte, vereséget is szenvedtek az amalekitáktól és kánaánitáktól. Azok, akik túlélték a csatát, elbátortalanodva és bűnbánóan tértek vissza a táborba.

Megpróbáltatások a sivatagban

Indulás a Sínai hegytől

Izrael gyermekei majdnem egy teljes évet táboroztak a Sínai hegynél, amikor a felhő először felemelkedett a sátor felől. Azon mód tovább is idultak az Isten által előírt úton, amíg el nem érték Paran sivatagát.

A nép friss húst kér

A kimerültség jelei egyre inkább kezdtek megmutatkozni a zsidókon. A kivonuláskor hozzájuk csapódott egyiptomiak pedig ismét elvetették az elégedetlenkedés magvát. Hamarosan az emberek elkezdtek vágyakozni az “elveszett egyiptomi paradicsom” után, ahol mindenük megvolt, ahol annyi halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, fokhagymát és húst ehettek ingyen, amennyit csak akartak. És most pedig nincs semmi más, csak manna.

Mózes szomorúan, gyásszal telve hallgatta a sirámokat, és imádkozott Istenhez, hogy segítsen neki. Isten meghallgatta Mózes imáját, és utasította, hogy válasszon ki 70 időst, hogy velük oszthassa meg a nép vezetésének terhét. És Isten azt is megígérte, hogy meg fogják kapni a vágyott friss húst, de büntetésként. Hogy mást sem ehetnek egy teljes hónapig, mint húst. Azért, mert az érezhető Isteni jelenlét ellenére visszavágytak Egyiptomba.

Mózes nem tudta, honnan kerítsen ennyi húst, de Isten arra küldött egy hatalmas csapat fürjet, amik beborították a földet. A zsidók csak úgy habzsolták a húst. Viszont egy csapás is lesujtott rájuk, ami többek halálát is okozta a táborban. Emiatt elnevezték a helyet Kivroth hattaavah-nak, ami annyit jelent, a kapzsiság sírja.

A 70 idős ember

Mózes kiválasztotta a 70 időst, hogy segítsenek neki vezetni a népet. S ekkor történt valami, ami megmutatja Mózes valóját a maga tisztaságában. Két idős a táborban maradt, mert Isten csak 70 idős emberből álló tanácsot akart, viszont a törzsenkénti 2 jelölt 72 főt tett ki. Eldad és Medad ezért próféciákat kezdtek mondani a táborban maradtaknak, miszerint Mózes meg fog halni, mielőtt bevezethetné őket a Szent Földre, s majd tanítványa, Joshua fogja a népet Kánaánba vezetni. Joshua ezt meghallván panaszkodott erről Mózesnek. Mózes pedig csak annyit mondott neki, hogy bár mindenki próféta lehetne, mert az azt jelenti, hogy megszállta őket az Isteni lélek.

Miriam bűne

Az idő előrehaladtával Miriam és Áron (Mózes mellett Izrael két legnagyobb vezetője és prófétája) valahogy kevesebbnek érezte magát Mózes kivételezett helyzete miatt. S elkezdtek rosszindulatúan beszélni Mózesről a háta mögött. Isten viszont meghallotta szavaikat, és a következőket mondta:

“Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal.

Nem így az én szolgámmal, Mózessel, a ki az én egész házamban hív.

Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?”

(Számok 12:6-8)

A következő pillanatban Miriam leprás lett, bőre hófehér lett. Áron könyörgött Mózesnek, hogy bocsásson meg és kérte, hogy imádkozzon Istenhez, hogy gyógyítsa meg nővérüket. Mózes késlekedés nélkül meg is tette ezt. Isten pedig azt mondta neki, hogy Miriamnek ki kell mennie a tábor területén kívülre, mint minden más tisztátalan embernek, s csak 7 nap múlva térhet vissza, tisztán és gyógyultan. Így hát Miriam elhagyta a tábor területét és a zsidók vártak a visszatértére, mielőtt folytatták volna útjukat.

Az imasátor

Az imahely

Egy nappal azután, hogy vissztért a kőtáblákkal a hegyről, Mózes összehívta a teljes kongregácót és elmondta, hogy Isten azt parancsolta, hogy építsenek egy imahelyet, ami Isten jelenlétének látható jele Izrael népe közt. Ehhez pedig szükség volt, aranyra, ezüstre, rézre, drágakövekre, gyapjúra és selyemre.

A jó hír hallatára elkezdtek özönleni a felajánlások. A nők még szőttek is szép anyagokat, hogy az is díszítse az imasátrat. Mások olajat és ritka fűszereket adtak. Addig érkeztek ezek az adományok, amíg végül túl sok is lett, és Mózesnek végét kellett vetnie az adakozásnak.

Az építők

Két férfit, Bezalelt és Oholiavot bízták meg a tervezéssel és építéssel, mert mindketten Isteni bölcsesség és kreatív tudás birtokában voltak. Csatlakozott hozzájuk minden olyan ember, aki valamit is értett a szépséghez és művészethez, és annak a tervrajznak az alapján, amit Isten nyújtott át Mózesnek, kivitelezték az imahelyet.

A templom

A templom egy összecsukható sátroból állt. Egy szépen szőtt függöny (Porochet) kisangyalokkal hímezve volt kifeszítve 4 arannyal borított faoszlopra, s ez választotta ketté a sátor belsejét. A külső rész volt a Szent Hely, a belső rész pedig a Szentek Szentje.

Az imasátor falai fa lapokból készültek, amiket ezüst foglalat tartott helyükön. Vékony aranyréteg borította ezeket a lapokat. A tetőt és a külső falakat drága szőnyegek és állatbőrök borították. A bejárat előtt egy művészien szőtt függöny lógott. S az egész egy oszlopokkal és függönyökkel körülhatárolt részen állt.

A Szent Oldalhajók

Az udvar déli részén, a bejárattal szemben állt az égő-áldozat bemutatására szolgáló oltár, ami ún. Shittim-ből készült (rézzel borított fa). Az oltár mögött a sátor bejárata előtt állt a bronzból készült mosdótál, ahol a papoknak meg kellett mosakodniuk a sátorba lépés előtt.

A sátor északi falánál állt a színarannyal borított faasztal, amit egy aranykorona vett körül. Ezen az asztalon feküdt 12 vekni keletlen kenyér, amit minden Shabbatkor frissre cserlétek. A déli falnál állt a gyertyatartó, ami szintén aranyból készült, és gazdagon díszítették virágbimbó, virágszirom és kinyílt virág faragásokkal. Hét gyertyája megvilágított minden estét.

Középen volt a tömjén oltár ami arannyal borított fából készült. A legfinomabb fűszereket áldozták Istennek rajta minden nap reggel és este.

A két kőtábla, amit Mózes hozott le Sínai hegyéről, egy kívülről és belülről arannyal bélelt és bevont fadobozban volt, s a Szentek Szentjében tárolták ezt a dobozt. A teteje színaranyból készült, és két angyalt faragtak ebből az aranyból a tetejére, amik egymásra néztek, s szárnyuk nyitva volt. A sarkaihoz pedig aranygyűrűket erősítettek, hogy amikor a tábor vándorolt, akkor egyszerűen lehessen oszlopokon vinni.

A papok

Isten Áront és négy fiát, Nadabot, Abihut, Elazart és Itamárt jelölte ki papoknak. Az elsőszülöttek, akiket eredetileg erre a posztra szánt a Teremtő, bűnösnek találtattak az aranyborjú bűnében. A leviták közül azonban senki nem volt bűnös a bálvány létrehozásában. Ezért hát úgy döntött Isten, hogy a levitákat szenteli fel papi szolgálatra. Viseletük fehér selyemtunika, nadrág, csípőszorító és fehér turbán volt.

A főpap ezen felül extrákat is viselt, hogy látni lehessen, ő szentebb. Egy színarany pántot viselt a szemöldökén és homlokán, amit egy kék fonal tartott a helyén. Ebbe a pántba az volt vésve: “Isten Szensége”. Viselője teljes életét Isten szolgálatának áldozta.

A főpap tunikája felett viselt egy ún. Ephod-ot, ami nem csak a legfinomabb kék és karmazsin szálakból készült, hanem arannyal is átszőtték. Aranyba foglalt ónix kövekkel csiptették a főpap vállára. Ezekbe a kövekbe pedig Izrael 12 törzsének a neve volt gravírozva, 6 az egyikre, 6 a másikra életkoruk szerint. És a főpap viselte a “megemlékezés köveit” Izrael gyermekeiért, amikor Isten előtt állt.

Az Ephodhoz két aranylánccal volt egy mellvéd erősítve, a Döntés Mellvédje. 12 drágakő csillogott rajta egyenletes sorokba rendezve, s mindegyik kőbe Izrael egyik törzsének a neve volt vésve. Ide helyezte a főpap az Urimot és Tummimot, amik segítettek neki a népet érintő kérdésekben döntést hozni. Ilyenkor kigyulladtak a kövek és szavakat formáltak, amik megválaszolták a kérdést.

Végül pedig az Ephod és a tunika között viselt a főpap egy finom kék gyapjúból készült köpenyt, aminek szegélyét kék, vörös és karmazsin gyöngyök díszítették, és ezen gyöngyök közé apró aranycsengettyűket varrtak. Ez azt a célt szolgálta, hogy lenyűgözze az Izraeliket, amikor Áron a Szentélybe sétált.

Bármennyire pompásak is voltak azonban a papok, a főpap és az imasátor, mindenkinek mezítláb kellett a temploma lépnie, hogy ez állandóan emlékeztesse őket a szerénységre és alázatra.

Áronnak és fiainak kellett az Istennek bemutatandó áldozatokat kezelnie, és megáldaniuk Izrael népét a következő szavakkal:

“Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet
Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad
Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.”
(Számok 6:23-25)

Az Imasátor felszentelése

Az imasátorban ellátandó munka többi részét a Levita törzs többi családja végezte.

Miután elkészült az imasátor minden eleme, Mózes összeillesztette őket pontosan Isten utasításainak megfelelően. Ezt követően pedig egy 7-napos periódus alatt felszentelte a templomot is és a papokat is.

Az Exodust követő második évben, Nisszán hónap első napján elkészült az imasátor. Amikor Áron az oltárra helyezte az első áldozatot, Isten küldött egy lángot, ami elnyelte a bemutatott húst. A teljes nép csodálattal figyelte Isten jelenlétének ilyetén megnyilvánulását az imasátorban, és örvendezve imádták Őt, leborulva Isteni Fensége előtt.

Nadab és Abihu halála

Ugyanezen a napon a 12 törzs elkezdte hordani a maguk áldozatát Áronnak. A boldogságot azonban beárnyékolta egy szomorú esemény. Nadab és Abihu annyira megrészegültek az örömtől, hogy papok lehetnek, hogy többet akartak tenni annál, mint amit Isten parancsolt nekik. Fűszeráldozatot mutattak be az oltáron, de nem felszentelt tűzön. Két láng csapott ki ekkor az oltárból, és megölte mind a két fiút. Áron megtört a gyásztól, de nem szólt egy szót sem, mert tudta, hogy ez Isten büntetése volt. Az imasátor szentsége innentől kezdve még nyilvánvalóbbá vált.

Felhő és tűzoszlop

Nappal felhőoszlop lebegett az imasátor felett, éjjel pedig tűzoszlop. Amíg felhő takarta az imasátrat, addig az Izraeliek egy helyben maradtak, amikor pedig felszállt a felhő, akkor útra keltek. Így az Isten diktálta tempóban haladtak.

Annak érdekében, hogy a hatalmas számú nép figyelmét felkeltse, Mózesnek azt parancsolta Isten, hogy használjon két ezüst trombitát. Ezeknek hangos és jelentős hangja összehívja majd az embereket. Az eseménytől függően mindig más volt a trombitaszó. Istentisztelethez, ünnepekhez, harckészültséghez, minden egyébhez megvolt a megfelelő kürtszó.

Könyvek népe

A Tóra tanulása

A következő módon tanította Mózes a Tórát: Miután megkapta Istentől, megtanította Áronnak. Majd Áron jelenlétében Áron fiainak. Majd Áronnak és fiainak jelenlétében a 70 idősnek. S végül mindezen tanítványok jelenlétében a teljes népnek.

Ezt követően megismételték a ciklust. Ezúttal Áron volt a tanító. Aztán később a fiai, még később pedig az idősek. Ennek a folyamatnak az lett az eredménye, hogy mindenki négyszer hallotta a Tórát gyors egymásutánban, s ezért fejükbe vésődött tartalma.

A 40 éves sivatagi vándorlás végén, halála előtt 5 héttel Mózes még egyszer, utoljára elismételte a Tórát Izrael gyermekeinek, s még egyszer alaposan elmagyarázta. Mózes 5 könyvben írta le, ahogy Isten diktálta neki.

13 példányban írták le a Tórát, Izrael mind a 12 törzse kapott egyet, egy pedig a Tóraszekrényben kapott helyet az imaházban.

613 parancsolat

A Tóra 613 parancsolatot tartalmaz. 248 utasítást és 365 tiltást. Ezek a parancsolatok adják a zsidó életforma alapját, egyfajta útmutatót a mindennapi élethez. Segít egy őszinte, tiszta, egészséges életet élni, úgy testileg, mint lelkileg.

Ezeket a parancsolatokat két csoportra szokták osztani: az egyik csoport azt tartalmazza, hogyan kell viselkednünk embertársainkkal, a másik csoport pedig az, hogyan kell viselkednünk Istennel.

Az emberekre vonatkozó parancsolatok tartalmazzák az őszinteeség, igazságosság, kedvesség, adakozókészség erényét, amit mindig alkalmaznia kell egy zsidónak.

Teremtőkkel való kapcsolatunk szabályozása pedig kiterjed az Istentiszteletek leírására, az ünnepek taglalására, az étkezés mikéntjére (kóser), s minden egyébre, ami hozzásegíti minket spiritualitásunk kiteljesedéséhez.

A héber naptár

A Tóra 6 munkanapot és egy pihenőnapot, a Shabbatot állapít meg. Minden munka tiltott Shabbatkor, ezt a napot a spirituális életnek, Tóra tanulásnak és imádkozásnak kell szentelni.

A hónapok 29 vagy 30 naposak és holdhónapok, ellentétben a legtöbb nem-zsidó naptárral, amik a nap ciklusát követik. Az első hónap a Nisszán, a tavasz első hónapja, amikor a zsidók felszabadultak a rabszolgaság alól. A zsidó újév viszont Tisri hónapban kezdődik, a hetedik hónapban, mert a zsidó hagyományok szerint ekkor teremtette Isten a világot.

Ünnepek

A két legfontosabb ünnep Rosh Hasana (újév), amit Tisri hónap első és második napján ülünk, és Yom Kippur, a bűnbánat napja, ami Tisri hónap 10-én van. Hasonlóan jelentős ünnep még Pészach, Shavuot és Szukkot. Ez utóbbi 3 ünnep állít emléket a legfontosabb eseményeknek a zsidó történelemben. A felszabadulásnak (Pészach), a Tóraadásnak (Shavuot) és a zsidók 40 éves vándorlásának a sivatagban (Szukkot).

Később még több ünnep került a zsidó naptárba. Purim és Hanuka, és 4 böjt, ami az egykoron Jeruzsálemben állott Szentély pusztulásához és a szétszórattatáshoz kötődik.

Szent nemzet

32 évszázaddal, avagy 26 generációval ezelőtt, amikor a Tórát kaptuk, és azt követően is sok évszázadig az emberek egyfajta anarchiában éltek. Erőszak és erkölcstelenség uralkodott. Sínai hegyénél Izraelt jelölte ki Isten arra, hogy “papok királysága és szent nemzet” legyen, hogy megtanítsa a világnak az igazat a Teremtőről és azt a szabályrendszert, melyet a Teremtő hozott létre, s mely szerint élnie kell mindenkinek az életét.

A Sínai hegyénél a zsidó nép megfogadta, hogy minden körülmények között a Tóra szerint fog élni, hogy jó példával járjon elöl. Az Istennel kötött szövetség értelmében, amely többször is megerősítésre kerül a Tórában, a zsidó nép sorsát az határozza meg, hogy mennyire hisznek Teremtőjükben, hogy mennyire hűek hozzá.

S a messiás eljöveteléig a zsidóságnak kell Isten fényével bevilágítania a világot.

Az Aranyborjú

Zendülés

Mózes azt mondta Izrael gyermekeinek, hogy 40 nap múlva tér majd vissza. Így amikor elérkezett a negyvenedik nap, és Mózes még mindig nem tért vissza, idegessé váltak. Elterjedt a pletyka, hogy Mózes nem fog soha visszatérni, ezért más vezetőt kell választaniuk, hogy közvetítsen Isten és köztük. Nem jutott el a tudatukig, hogy Mózes 40 teljes napot mondott. Ezért amikor Tammuz hónap 16-a elérkezett, a megnyilatkozást követő negyvenedik nap, és Mózes nem volt sehol, a nép Áron és Hur (Miriam fia) ellen fordult, akik ideiglenesen átvették a tábor vezetését. Azt követelték, hogy építsenek egy bálványt, hogy Mózes helyébe lépjen.

Hur hiába próbálta ezt megakadályozni. A bálványépítés kitartó ellenzése miatt a nép feldühödött és megölte őt.

Áron látta, hogy nincs túl sok esély a nép megfékezésére, és ha megpróbálná, hasonló sorsra jutna, mint Hur. S a nép elkövetné azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy megölik a főpapjukat.

Áron próbál időt nyerni

Áron tudta, hogy Mózes másnap reggel vissza fog térni. Ezért megpróbált időt nyerni. Megkért mindenkit, hogy juttassa el hozzá a birtokában lévő összes aranyat és ékszert, hogy legyen miből bálványt önteni. Azt hitte, hogy az emberek nem akrnak majd megválni az ékszereiktől, és ezzel el tudja az időt húzni Mózes visszatértéig. Ám az emberek meglepő lelkesedéssel váltak meg ékszereiktől, bár a nők vonakodtak kissé. Áronnak így nem maradt más választása, mint összegyűjteni az aranyat és végignézni, amint bálvánnyá olvasztják. A tömegben elvegyült egyiptomi összeesküvők minden varázserejüket latba vetve borjú formát varázsoltak az olvadt aranyból.

Amikor ezt látták Izrael gyermekei, akkor elhitték, hogy ez lesz az új közvetítőjük isten és köztük és áldozatot akartak bemutatni neki. Áron ismét megpróbálta késleltetni a bálványimádást és azt mondta, hogy másnap fel fog építeni egy oltárt és kijelöl egy külön napot az imádatra.

Ezalatt Isten tudatta Mózessel Izrael gyermekeinek hitehagyását és az ezért járó súlyos büntetésről is informálta. Mindegyikük meg fog halni, és egy másik nép, Mózes leszármazottai fogják helyettük az Isteni törvény ragyogó fáklyáját vinni a népek között.

Mózest felzaklatta ez a hír. Szívhezszólóan imádkozott, könyörgött Istennek, hogy kegyelmezzen a zsidóknak. Emlékeztette Őt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségére, és miattuk könyörgött megbocsátásért. Végül Isten megkönyörült a zsidókon, és megígérte, hogy nem fogja elpusztítani Izrael gyermekeit.

Mózes visszatér

Miután Isten biztosította őt arról, hogy megbocsát, Mózes lejött Sínai hegyéről. Pontosan 40 nap telt el azóta, hogy felment és kezében vitte a 10 parancsolatot tartalmazó 2 kőtáblát, amire Isten maga véste a parancsolatokat. A hegy lábánál tanítványa, Joshua várta, és együtt mentek vissza a táborba.

Amikor hallótávolságra értek, örömkiáltásokat hallottak. Mózes hamarosan meg is látta, mi zajlik. Csalódottságában és dühében földhöz vágta a kőtáblákat, s azok darabokra törtek. Úgy gondolta, hogy egy olyan nép, amelyik képes bálványt imádni ilyen hamar azután, hogy magától Istentől hallották, hogy tilos bálványt imádni, nem érdemli meg ezt a kincset. Megfogta a bálványt, porrá zúzta és a vízbe szórta a port, hogy megmutassa, semmit nem ér bálványuk, és hogy mennyire bután viselkedtek.

A bűnösök büntetése

Mózes megállt a tábor bejáratánál és azt mondta, hogy csatlakozzon hozzá mindenki, aki Istennel van. A teljes Levita törzs csatlakozott hozzá. Nekik megparancsolta, hogy öljenek meg mindenkit, aki elkövette a bálványimádás bűnét, tekintet nélkül a hozzájuk fűződő kapcsolatra. Izrael 3000 gyermeke vesztette ekkor életét.

Bűnbánat

Másnap Mózes ismét elmondta a népnek, hogy halálos bűnt követtek el Isten ellen, és hogy mindenki megbocsátásért fog imádkozni. Mózes újra felment a hegyre, és imádkozott 40 nap és 40 éjjel. Népe pedig gyászolta halottait és bűnbánatot gyakorolt.

A második pár kőtábla

Miután Mózes lejött Sínai hegyéről, Isten azt mondta neki, hogy faragjon egy, az elsőhöz hasonló pár kőtáblát és menjen vele vissza a hegyre, ahol Ő majd újra belevési a 10 parancsolatot.

Mózes felment hát harmadjára is a hegyre, és ismét eltöltött ott 40 napot és 40 éjszakát, étel és alvás nélkül. Isten belevéste a táblákba a parancsolatokat és elmondta Mózesnek, hogy megbocsátott Izrael gyermekeinek.

Isten megbocsát

Mózes a Sínai hegyén állt az új kőtáblákkal a kezében, és Isten megtanította neki, hogyan vezekelhet Izrael népe az elle elkövetett bűnökért ima és megbánás által. A bűnbánat napjain ezt kell mondaniuk:

“Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. A ki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.” (Exodus 34:6-7)

Majd a következő párbeszéd hangzott el Isten és Mózes között:

“Uram, ha előtted kedvet találtam, kérlek járjon az Úr velünk; mert keménynyakú nép ez! Kegyelmezz a mi vétkeinknek és gonoszságunknak, és fogadj minket örökségeddé. Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.”

Tisri hónap tizedik napján, Yom Kippurkor tért vissza Mózes a két új kőtáblával a táborba. Arca olyan Isteni fénytől sugárzott, ami megrémítette Áront és Izrael gyermekeit. Félve húzódtak vissza tőle, amikor közelített feléjük. Amint Mózes ezt megtudta, fátyollal takarta el arcát, s késedelem nélkül elkezdte megtanítani Izrael gyermekeinek a Tórát.