A 8-as szám jelentősége

Az eredeti cikkitt olvasható.







1

A 7 a természetes rendet szimbolizálja, mert Isten 6 nap alatt teremtette a világot, és a hetediken megpihent. Ezt a hetedik napot pedig megszentelte, létrehozva ezzel a szent Shabbatot. A hetes szám éppen ezért a teremtés egészét, a természetet szimbolizálja. A 8 viszont, mivel a hétnél nagyobb szám, a természetfelettit. Az emberi agy Isten teremtménye és a természet része. Az emberi intelligencia épp ezért csak a természetes befogadására képes, és ami ezen túlmutat, az túlmutat az emberi felfogó/befogadó képességen is.

2

Isten, a természet megteremtője, nyilvánvalóan a természet felett áll. Ezért mi nem érthetjük meg Őt és azt, hogy mit miért tesz. Sokmindent tudhatunk és érthetünk Istenről: tudjuk, hogy ő a Teremtő, azért, mert itt a világ, amit teremtett. Tudjuk, hogy bölcs és hatalmas, mert látjuk a természet csodáit. Tujduk, hogy jó és kegyes, mert tapasztaljuk ezt a mindennapjainkban. De még ez a tudás sem lehet tökéletes, hogy az Isten természetéről szóló ismereteinket már ne is említsük. Arról tudhatunk valamit, hogy Isten mit csinál, de arról nem igazán, hogy mi is ő, mi a lényege.

Ugyanígy a Tóra és a mitzvák, amiket Istentől kaptunk, tartalmazzák az Ő bölcsességét és akaratát, de hogy miért kell az ezekben előírtak szerint cselekednünk, az meghaladja felfogóképességünket. Annyit tudhatunk, hogy Isten megismertette őket velünk. Viszont az a szép a Tórában és a mitzvákban, hogy minél többet tanulmányozzuk a Tórát és minél több mitzvát teljesítünk a hétköznapjainkban, annál közelebb kerülünk Isten bölcsességéhez és akaratához. Azáltal, hogy Istenhez tartozunk, nem korlátozódik életünk pusztán emberi tartalékainkra, mindig van lehetőségünk erőt meríteni a kimeríthetetlen Isteni bölcsességből. Másszóval minél több mitzvát teljesítünk, annál jobban fogjuk érteni őket. Tehát az egyetlen módja megérteni Isten parancsolatait az, ha először végrehajtuk őket. Ha azt mondjuk, hogy meg akarjuk érteni őket, mielőtt végrehajtanánk, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy még azelőtt szeretnénk tudni úszni, hogy belemennénk a vízbe.

3

A zsidó hozzáállást úgy hívják, hogy Na’aseh V’Nishma. Azt jelenti, hogy először végrehajtjuk, s aztán majd megértjük. Ezzel a nézőponttal fogadtuk el a Tórát és a mitzvákat a Sínai hegyen. Hanukakor hatalmas kihívásokkal kellett a zsidóságnak szembenéznie, hogy ezt az életformát élhesse. S aztán jött Antiókhusz, Szíria görög királya, aki uralma alá hajtotta Izrael földjét. Akkoriban sok volt a görögök közt a tudós és a filozófus, akik mind úgy gondolták, hogy az emberi agynál és intelligenciánál semmi sem magasabb rendű. Nem hittek Istenben, a Teremtőben, mert nem értették Őt, s filozófiájuk szerint amit nem lehetett megérteni, az nem volt hihető. A Hanuka történetekor regnáló szír király, Antiókhusz a fejébe vette, hogy rákényszeríti a zsidókat, hogy adják fel hitüket és kövessék a görög utat. Azt akarta, hogy a zsidók ne kövessék azokat a mitzvákat, amik számára érthetetlenek voltak. Ilyen volt a körülmetélés, amit a 8-napos zsidó fiúcsecsemőkön hajtanak végre. Ami a Tórát illette, Antiókhusz nem bánta, ha a zsidók irodalmi vagy történelmi könyvként olvasták. Egész addig nem volt baja vele, amíg a zsidók nem úgy tekintettek rá, mint Istentől kapott szent könyvre.

4

A zsidó történelemben először került sor a kultúrák ilyetén ütközésére. Egyenlőtlen küzdelem volt, hisz Antiókhusz oldalán hatalmas és harcedzett sereg állt készen arra, hogy lemészároljon mindenkit, aki ellenszegült a király utasításainak. Emiatt aztán sok zsidó elfogadta az új rendet, s a zsidó vallás túlélése veszélybe került.

Szerencsére egy maroknyi zsidó Matitjahu és fiainak vezetésével nyíltan szembeszállt Antiókhusszal. Meggyújtották az igaz Istenhit lángját és Isten segítségével legyőzték a hatalmas túlerőben lévő görögöket. S ez a győzelem azoké volt, akik nem voltak hajlandóak kompromisszumot kötni az ellenséggel.

5

A zsidók győzelme a görögök felett nem pusztán csodás harctéri győzelem volt, hanem egy fantasztikus spirituális győzelem is, a világosság győzelme a sötétség felett. Ezt a spirituális győzelmet nyomatékosította az olaj csodája: találtak egy kis kannányi, egy napra elegendő tiszta olívaolajat a zsidók, amit a görököknek nem sikerült megszentségteleníteniük a Szentélyben. S ez az egy napnyi mennyiség 8 napon át lángolt. Hanuka 8 napja a 8 hanukai gyertyával arra emlékeztet, hogy a hanukai győzelem nem pusztán természetfeletti esemény volt. Nem egyszerűen a gyenge győzelme az erős felett, vagy a kevesek győzelme a sokak felett. Az akkori győzelem leginkább a zsidó világnézet és életforma győzelmét jelenti, vagyis azt, hogy a Tórát és a mitzvákat nem a korlátozott emberi elme által kell megérteni, hanem teljesítésükön keresztül.

6

Hanuka arra is emlékeztet minket, hogy a zsidók felett nem a természet törvényei uralkodnak. Amíg csak egy apró csoportnyi zsidó is létezik, aki hűséges marad a Tórához és a mitzvákhoz, annak minden tisztaságával és szentségével együtt, kompromisszumok nélkül, addig nincs olyan erő e földön, ami le tudná győzni őket.

A történet másik fele

Egy cikk Asher Lowenstein tollából.



Mindannyian ismerjük Hanuka történetét és el tudjuk mondani, mi is történt akkor: az időszámításunk előtti II. Század elején a görögök és szírek elfoglalták Izraelt, népét pedig kényszerítették az ő törvényeik betartására. Megtiltották a legtöbb mitzvah teljesítését, s ezáltal igencsak megnehezítették a zsidók életét. Megelégelve az elnyomást, a zsidók csatlakoztak a makkabikhoz, legyőzték a görögöket, s visszaállították a Szentélyt eredeti pompájában.

Nyilvánvaló, hogy a görögök el akarták nyomni a vallásunkat. De miért is? Néha annyira belefeledkezünk a történetbe – mind utálnak minket, mind el akarnak pusztítani minket, mindannyian csak simán antiszemiták -, hogy teljesen természetesnek vesszük, hogy mindenki csak ki akar irtani minket. De ha közelebbről megnézzük az akkori történelmi helyzetet, akkor láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem volt ennyire egyszerű. A kérdés nem az, hogy “miért a zsidókat”, hanem szimplán csak az, hogy “miért”.

A görögök nem csak Izraelt foglalták el Antiókhusz vezetésével, hanem sok más területet is. Arra viszont nem találtunk bizonyítékot hogy ezeken a területeken elnyomták volna az ottani vallást. Pl Babilonban, amit ugyanakkor foglaltak el, mint Jeruzsálemet, kiépítették a görög infrastruktúrát színházakkal és stadionokkal együtt, hogy az elnyomók ugyanúgy tudjanak élni, mint otthon. S bár a kultúrát ráerőltették a babiloniakra, nem akarták elnyomni a babiloni vallást és hitet. Nem égették el a helyiek szent írásait vagy fosztották ki templomaikat. Épp ellenkezőleg, megőrizték azokat és később átírták őket tartósabb anyagra.

Ebben nem volt semmi különleges, hisz a pogány társadalmak általában tisztelték egymás vallását. Még Izrael egyéb területein is, mint pl. Shechem-ben, ami a szamaritánusoknak volt az otthona, akik a zsidó egyistenhit egyfajta változatát gyakorolták, szabadon, következmények nélkül követhették az ottaniak a vallásukat.

Amikor a rómaiak az i.sz. I. század végén elfoglalták a területet, restaurálták a legtöbb vallási szimbólumot.

A történelem során nagyon sok mélyen hívő csoport volt intoleráns mások hitével szemben. Tán a spanyol inkvizíció a XV. század végén a legjobb példa arra, hogyan képesek emberek másokat üldözni és kínozni azért, mert eltérő a hitük. A későbbi vallásokkal ellentétben azonban, amik úgy gondolták, hogy övék a kizárólagos igazság és mindenkit meg akartak téríteni, az ősi pogányok nem akartak mindenkit megtéríteni. Mivel a többistenhitet követték, ami nevéből adódóan több felsőbbrendű hatalom létét ismeri el, toleránsak voltak a helyi szokásokkal, s nem tartották szükségesnek megzavarni a helyi hagyományokat.

Ezen hozzáállásuk ellenére Jeruzsálemben a görögök sorra bocsájtották ki az elnyomásra irányuló rendelkezéseket. A körülmetélést, ami Isten parancsolatának testi megnyilvánulása, törvényen kívül helyezték. A Shabbat megtartása tilos volt. Azért, mert a zsidóságnak ez volt a béke és nyugalom szimbóluma, amit megérdemelten vártak hétről hétre, ami elválasztotta őket a többiektől. A hagyományos disznóhúsundort pedig nem vették figyelembe, rákényszerítették a zsidókat annak megszentelésére és fogyasztására. Azok, akik ezt megtagadták, máglyán végezték, s abba a Tórába bugyolálták őket égetés előtt, amit tanítani igyekeztek.

A történészek azt írják, hogy Antiókhusz pályafutása során ez volt az egyetlen példa arra, hogy nem tartott tiszteletben egy másik vallást. Néhányan arra is rámutatnak, hogy ez példa nélküli az addigi történelem során, mert egy türannosz sem helyezte még magát azelőtt egy másik ember spirituális igényei fölé. Mit tapasztaltak vajon a görögök, ami meggyőzte őket arról, hogy el kell pusztítani a zsidó vallást? Mely zsidó szokások voltak ennyire riasztóak? A tudósok értetlenül állnak a kérdés előtt és máig keresik a választ. Az egyik magyarázat szerint az, hogy a különféle zsidó csoportok rivalizáltak egymással a városon belül. Sokan voltak, akik számára nagyon vonzó volt a görög életforma, s igyekeztek megszabadulni zsidóságuktól, hogy felvehessék az új szokásokat. Ők voltak a hellenisták, akik szerint a zsidóság impraktikus és maradi volt. A körülmetélés és az, hogy nem ehettek disznóhúst, csak még mélyebb szakadékot vájt a zsidók és nem zsidók közé, s ezt a szakadékot akarták betemetni a hellenisták. Nekik az volt a megoldásuk a problémára, hogy elfelejetették, hogy valaha is zsidók voltak, és görögökként éltek tovább.

A másik végletet a makkabeusok jelentették, akiknek csak az volt a fontos, hogy megtartsák hagyományaikat. A hitüket hagyott zsidók jobban dühítették őket, mint a görögök. Ha a görögök nem akarják elfogadni a zsidó hagyományokat, az az ő bajuk – érveltek. Viszont ha a zsidók fordítanak hátat a saját vallásuknak és a zsidó értékrendnek, az nincs rendben. Emiatt aztán polgárháború tört ki.

Az erőszakos összecsapások után a hellenisták Antiókhusz segítségét kérték. A király örömmel vette, hogy a hellenisták csatlakozni akartak a kultúrájához, ezért szívesen vezette be az addig példátlan intézkedéseket, amit javasoltak. Nem Antiókhusz volt a szellemi atyja ezen intézkedéseknek, hanem a hellenista zsidók. Sajnos ismerős a történet: sokszor a zsidó a zsidónak a legfőbb ellensége.

Néhány tudós másféle megközelítésben látja az eseményeket. A különféle zsidó csoportok helyett az akkoriban dúló heves lázongásokra fókuszálnak. A görögöknek ugyanis egy frusztráló jelenséggel kellett szembenézniük: akármennyire is határozottan és erősen igyekeztek leverni az apróbb lázongásokat, az lázongók mindig újra kezdték lázongásaikat. Bár a görögök mindenhol ellenállásba ütköztek hódításaik során, előbb-utóbb minden terület kultúráját sikerült egybeolvasztani a sajátjukkal. Jeruzsálemben azonban nem sikerült megvilágosítaniuk az embereket. Valamiféle eredendő makacsság arra késztette lakóit, hogy maradéktalanul betartsák saját vallásuk előírásait és elutasítsák az idegen erőket. S miután felismerték, hogy a vallás a probléma, a görögök meg akarták semmisíteni azt. Tudósaink úgy vélik, hogy a hellenisztikus társadalom célja az volt, hogy mindenki a görög értékrend és morál szerint éljen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenkinek fel kell ajánlani azt a szabadságot és élvezetet, ami nekik osztályrészül jutott. S bármi, ami ennek útjában állt, azt barbárnak és idejét múltnak minősítették. Márpedig semmi nem állt jobban ennek útjában, mint a hagyományőrző zsidók kényszeres ragaszkodása a saját hitükhöz. S mivel ehhez még csak hasnolóval sem találkoztak más népek leigázása során, s mivel irritálta őket, hogy nem tudták a barbárokat civilizálni, a görögök elkezdték üldözni a rugalmatlan vallást és makacs követőit.

Mit tanultak hát a görögök abból, hogy ilyen kemény rendeleteket hoztak a zsidók ellen? Azt, hogy nem tudnak harcolni olyan népek ellen, akiket a hitük vezérel. Ezt a leckét az utókornak meg kellett volna tanulnia, de sajnos nem tette. Fegyvertől függetlenül csak az ellenség testét lehet megsemmisíteni, a belső hite ellenáll minden támadásnak. Épphogy a támadások teszik még elelszántabbá az ellenséget.

A görögök azért léptették életbe ezeket a példátlan rendelkezéseket, mert elegük lett abból, hogy a zsidók nem voltak elég rugalmasak ahhoz, hogy átvegyék az ő szokásaikat. A görögökkel való harc során pedig láthattuk, hogy ugyanez a mély hit és elszántság képes visszaverni a legerősebb támadásokat is. Bebizonyították, hogy egy apró, ámde motivált csoport le tudja győzni a legerőteljesebb ellenséget is.

S ez Hanuka üzenete. Semmiféle erőfitogtatás nem tudja legyőzni a remény szikráját és a szívek mélyén rejlő bátorságot. Tankok és hadihajók sem tudják megsemmisíteni senki hitét, meggyőződését. A brutalitás és agresszió sosem fogja legyőzni azt a szenvedélyt, amit valaki a hite iránt érez. Amikor terrorral és diszkriminációval kell szembenézni, akkor az emberiség leghősiesebb vonásai kerülnek felszínre, s ez lehetővé teszi, hogy egy maroknyi kis csoport ellenállása elűzze azokat, akik el akarják nyomni őket. 2000 évvel ezelőtt már megtörtént, s azóta is előfordult párszor, s a jövőben is létezni fog ez. Azért, mert a rugalmasság és hősiesség belső vésztartalékai sosem tűntek el.

Judit és önmagunk

Egy cikk Chana Jenny Weisberg tollából.



Valaki egyszer azt mondta, hogy főiskolám, a Bowdoin College of Maine, a legkisebb zsidó közösséggel rendelkező főiskola az Egyesült államokban. Ez azonban nem teljesen igaz. A diákok 10%-a zsidó ugyanis. Az azonban igaz, hogy nem azért járnak erre a főiskolára a zsidó diákok, hogy zsidó életet éljenek. Amíg én oda jártam, addig a zsidó diákkör kétféle programot szervezett összesen: Istentiszteletet a főünnepekkor és a heti péntek esti gyertyagyújtásokat. Ez utóbbira egy darabig el is jártam, de aztán megelégeltem, hogy magam ülök két gyertya társaságában arra várva, hogy megjelenjen valaki más is. Még a legközelebbi Chabad-ház is 40 mérföldre volt.

Egész addig teljesen megfelelt ez az életforma nekem, amíg másodéves koromban el nem mentem két hónapra Izraelbe, hogy judaizmust tanuljak egy Yeshivában. Egy kóser lábossal, néhány doboz kóser sajtos makarónival és egy Havdalah ceremózniához használt fonott gyertyával tértem vissza a Bowdoin főiskolára.

Úgy gondoltam, hogy készen állok arra, hogy zsidó életet éljek a vad Maine államban. Azt hittem, jó móka lesz. De már a kezdetek kezdetén minden volt, csak mókás nem. Ellentétben a mélyen spirituális szombatokkal, amiket Izraelben családokkal és jóbarátokkal töltöttem, Bowdoin-ban a zuhanytálcában kellett gyertyát gyújtanom, mert máshol nem engedte a főbérlőm. Shabbati vacsoraként egyedül ettem a sajtos makarónimat egy olyan konyhában, ami kolbásztól bűzlött és mindezt megkoronáztam azzal, hogy néhány órát magazinokat olvastam a könyvtárban.

A hétköznapok sem voltak sokkal jobbak. Az évnyitó ceremóniára egy helyi templomban került sor. Amikor a dékánnal beszéltem erről, akkor egy olyan elnéző mosollyal válaszolt, mintha egy buta kis kétéveshez beszélne. A judaizmus órákon én voltam az egyetlen, aki kiállt a hagyományos zsidó értékek mellett. Ennek egyenes következménye volt, hogy a professzorom gyűlölt, csakúgy, ahogy az osztálytársaim is. Ők úgy gondolták, hogy a Tóra egy elnyűtt, ódivatú valami, ami megújításért kiált.

Aztán a zenekar utolsó koncertjét megelőző főpróbát péntek estére tervezték. Amint ezt megtudtam pár héttel a koncert előtt, rögtön elmondtam a karmesternek, hogy sajnos nem vehetek részt a próbán, mert a zsidó vallás tiltja, hogy hangszeren játsszak péntek este. A következő napon a karmester titkárnője telefonon értesített, hogy mostantól nem vagyok a zenekar tagja. Ez azért is érintett érzékenyen, mert így kétségessé vált, hogy azév tavaszán diplomát tudok-e szerezni a nem elegendő mennyiségű kreditpontok miatt.

Jópár héttel a diplomaosztóm után Jeruzsálembe költöztem. Immár 14 éve élek egy olyan országban, ahol a Shabbat a nemzeti pihenőnap. A közelemben 3 zsinagóga is van, és több tucat gyalogtávolságra lévő kóser étterem közül válogathatok. Szerencsére évek óta nem volt szükség arra, hogy előrecsomagolt sajtos makarónit egyek.

Sokan, akik nem élnek Izraelben, úgy gondolják, hogy nehéz lehet itt az élet. És bizonyos szempontból az is. Mióta itt élek, számtalan terrortámadás és háború történt, és folyamatosan annak a fenyegetésnek vagyunk kitéve, hogy arab szomszédaink a tengerbe szorítanak minket.

Viszont ha a saját életemet nézem, akkor mindig arra jutok, hogy sokkal nehezebb volt Maine-ben élnem, mint itt.

* * *


A Hanuka történetében szereplő görögök nem olyanok voltak, mint a nácik vagy az arab terroristák, akik pusztán zsidógyűlöletből akartak zsidót ölni. A görögök azt akarták, hogy olyanná váljunk, mint ők, s éljünk boldogan, míg meg nem halunk. A görögök úgy okoskodtak, hogy józan paraszti ésszel ki ne akarna a jövőt képviselő hellenizmushoz tartozni, s maga mögött hagyni ezt az ódivatú vallást, amit akkoriban judaizmusnak hívtak. S amúgy is, miért ellenezték a zsidók a filozófiát? És a gladiátorokat? S mi volt a baj a pogány hittel? Miért lenne egy felvilágosodott embernek ellenvetése a haladás, fejlődés ellen?

Ezért hát a görögök betiltották a Shabbat ünneplését, a körülmetélést és a Tóra tanulást. A legtöbb zsidó pedig asszimilálódott. Úgy öltöztek, mint a görögök, úgy gondolkodtak, mint a görögök, úgy imádkoztak, mint a görögök. 1-2 generáció elteltével ezeknek a zsidóknak a leszármazottai már nem tartoztak a zsidósághoz. Hanuka történetének hősei, a Makkabeusok azonban mások voltak. A Makabi egyetlen család volt, ami szembe mert szállni a teljes Görög Birodalommal azon zsidók nevében, akik bátran hűek maradtak a zsidó hagyományokhoz.

A zsidó történelem szerint Judah Makkabinak volt egy nagynénje, egy fiatal özvegyasszony, akit Juditnak hívtak. Bölcs, erényes és gyönyörű asszony volt. Egy olyan faluban élt, ahol a zsidók bátran követték tovább a Tóra által előírt életmódot ahelyett, hogy a görögökkel éltek volna boldogan, míg meg nem haltak. Válaszlépésként a görögök körülvették a falut és ki akarták éheztetni-szomjaztatni a lakóit. A falu vezetői be akartak hódolni a görögöknek. Judit azonban másképp gondolta, felöltözött a legszebb ruhájába, felöltötte leggyönyörűbb ékszereit, magára szórta legdrágább parfümjét és életét kockáztatva felkereste Holofernészt, a görög kormányzót a sátrában. Holofernész be is hívta a gyönyörű zsidó nőt magához. Judit pedig annyira leitatta a kormányzót, hogy az mély álomba merült. S a Holofernész által tervezett romantikus együttlét helyett Judit lefejezte őt, s ezzel előkészítette a terepet egy váratlan támadáshoz, amit a zsidók meg is nyertek.

* * *


Sok tanulsága van Judit történetének. A legfontosabb mégis az, hogy jó zsidónak lenni sokszor kíván bátorságot és önfeláldozást. Nekem az jut eszembe a történetről, hogy teljesen más olyan helyen gyakorolni a zsidóságomat, ahol 3 zsinagóga és több tucatnyi kóser étterem van gyalogtávolságra, s más volt ott, ahol legjobb esetben is csak egzotikusnak számított a zsidóság, legrosszabb esetben pedig poros, ódivatú vallásnak. Azoknak a zsidóknak van a legjobb lehetőségük felérni a Juditi örökséghez, akik az utóbbi kategóriába tartozó helyeken is meggyújtják a különleges hanukai gyertyákat.

Az a zsidó, aki visszautasítja a sonkát a céges karácsonyi ünnepségen, az egy modern Judit. Csakúgy, mint az a zsidó, aki a karácsonyi díszek közepette büszkén teszi ki ablakába a menórát. S az a zsidó is Juditot képviseli modern világunkban, aki az elsős fia osztályának előadást tart Hanukáról.

* * *


Minden Hanukakor visszaemlékszem arra, amikor elsőéves voltam a Bowdoin Főiskolán, s láttam a 30 láb (9 méter) magas karácsonyfát. Láttam mellette egy kis papír menórát, amit egy bátor zsidó diák helyezett oda. A mai napig nem tudom, ki volt ő, de abban biztos vagyok, hogy úgy hívták, Judit.

Hanuka 2010

Rohamtempóban közeledik kedvenc ünnepem, Hanuka :) Gyakorlatilag nincs olyan aspektusa, amit ne szeretnék :) Imádom, hogy 8 napig tart, hogy gyertyát gyújtunk minden nap, szeretem újra meg újra elolvasni/meghallgatni hőseink történetét, s annak ellenére szeretem a trenderlizést, hogy kiskoromban sohasem játszottuk. Viszont volt kis pörgettyűm, kincsként őriztem a fiókomban :) Ma már több is van, és játszani is szoktunk vele.

Idén december elsején kell meggyújtani az első gyertát. Idén is tervezem, hogy összehívom a nagyobb családot, hogy együtt ünnepelhessünk az egyik este. Tanultam a tavalyiból, idén nem fogok a komplett orosz hadseregre főzni :) Még össze kell állítani a menüt, de az biztos, hogy sokkal kevesebb étel lesz, mint múlt évben. Tavaly ugyanis sikerült annyimindent készítenem, hogy még január végén is azt ettük :)

S hogy teljesen ráhangolódjak az ünnepre, sok-sok történetet tervezek megosztani veletek az elkövetkezendő hetekben.

Chinuch

Avagy miért és hogyan neveljük zsidó szellemben gyermekeinket.



A Biblia szerint egy gyereknek nem kötelessége mitzvákat teljesítenie, amíg nem éri el a felnőttkort. Van viszont egy rabbinikus mitzvah, amit úgy hívunk, hogy chinuch. E szerint a szülőknek úgy kell nevelniük a gyerekeiket, hogy azok majd teljesítsék a mitzvákat és ne tegyenek semmi olyat, amit tilt a Tóra.

Minden mitzvára meg kell tanítani a gyereket, s akkor kell kezdeni az okítást, amikor a gyerek már képes arra, hogy megfigyelje az adott mitzvát. Hagyományosan 3 éves korban kezdjük el tanítani a gyerekeinket az ételekre mondandó áldásokra és egyéb alap-imádságokra. Ebben az életkorban kezdenek el a kisfiúk kipát hordani és ciceszt viselni, a kislányok pedig shabbati gyertyát gyújtani.

Azt mondják, a “jutalmazás és büntetés” technikája egy jól működő chinuch-technika, de a lényeg az, hogy megtanítsuk gyerekeinknek, hogy értékeljék minden egyes mitzvát és azt, ahogy ez összeköt minket Istennel.

A Tóra előírja, hogy az apáknak meg kell tanítaniuk a Tórát a fiaiknak. Amint a gyerek elkezd beszélni, az apa megtanítja neki a Tóra kulcsfontosságú mondatait, mint pl. “A Tóra, amit Jákob gyülekezetének örökségeként Mózes parancsolt nekünk…”, majd a Shema-imát. S az oktatás kezdetét veszi…

Aki nem képes saját maga eleget tenni ennek a parancsolatnak, az átengedheti ezt a tisztet egy tanárnak vagy iskolának. Viszont tartsuk mindig szem előtt, amit egyik bölcsünk mondott egyszer: “Minden zsidónak kötelessége, hogy napi fél órát gondolkodjon azon, hogy miként lehet a legjobban a Tóra követésére nevelni gyermekeinket”

S bár a Tóra megtanítása elvileg az apák feladata, a legjobban mégiscsak az anya tudja tanítani gyermekét. Ő ugyanis általában sokkal több időt tölt a gyerekeivel, mint az apa, s előnye az apával szemben az, hogy egy lágyabb, nőiesebb megközelítésben tudja átadni a zsidó értékrendet és morált.