A 8-as szám jelentősége

Az eredeti cikkitt olvasható.







1

A 7 a természetes rendet szimbolizálja, mert Isten 6 nap alatt teremtette a világot, és a hetediken megpihent. Ezt a hetedik napot pedig megszentelte, létrehozva ezzel a szent Shabbatot. A hetes szám éppen ezért a teremtés egészét, a természetet szimbolizálja. A 8 viszont, mivel a hétnél nagyobb szám, a természetfelettit. Az emberi agy Isten teremtménye és a természet része. Az emberi intelligencia épp ezért csak a természetes befogadására képes, és ami ezen túlmutat, az túlmutat az emberi felfogó/befogadó képességen is.

2

Isten, a természet megteremtője, nyilvánvalóan a természet felett áll. Ezért mi nem érthetjük meg Őt és azt, hogy mit miért tesz. Sokmindent tudhatunk és érthetünk Istenről: tudjuk, hogy ő a Teremtő, azért, mert itt a világ, amit teremtett. Tudjuk, hogy bölcs és hatalmas, mert látjuk a természet csodáit. Tujduk, hogy jó és kegyes, mert tapasztaljuk ezt a mindennapjainkban. De még ez a tudás sem lehet tökéletes, hogy az Isten természetéről szóló ismereteinket már ne is említsük. Arról tudhatunk valamit, hogy Isten mit csinál, de arról nem igazán, hogy mi is ő, mi a lényege.

Ugyanígy a Tóra és a mitzvák, amiket Istentől kaptunk, tartalmazzák az Ő bölcsességét és akaratát, de hogy miért kell az ezekben előírtak szerint cselekednünk, az meghaladja felfogóképességünket. Annyit tudhatunk, hogy Isten megismertette őket velünk. Viszont az a szép a Tórában és a mitzvákban, hogy minél többet tanulmányozzuk a Tórát és minél több mitzvát teljesítünk a hétköznapjainkban, annál közelebb kerülünk Isten bölcsességéhez és akaratához. Azáltal, hogy Istenhez tartozunk, nem korlátozódik életünk pusztán emberi tartalékainkra, mindig van lehetőségünk erőt meríteni a kimeríthetetlen Isteni bölcsességből. Másszóval minél több mitzvát teljesítünk, annál jobban fogjuk érteni őket. Tehát az egyetlen módja megérteni Isten parancsolatait az, ha először végrehajtuk őket. Ha azt mondjuk, hogy meg akarjuk érteni őket, mielőtt végrehajtanánk, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy még azelőtt szeretnénk tudni úszni, hogy belemennénk a vízbe.

3

A zsidó hozzáállást úgy hívják, hogy Na’aseh V’Nishma. Azt jelenti, hogy először végrehajtjuk, s aztán majd megértjük. Ezzel a nézőponttal fogadtuk el a Tórát és a mitzvákat a Sínai hegyen. Hanukakor hatalmas kihívásokkal kellett a zsidóságnak szembenéznie, hogy ezt az életformát élhesse. S aztán jött Antiókhusz, Szíria görög királya, aki uralma alá hajtotta Izrael földjét. Akkoriban sok volt a görögök közt a tudós és a filozófus, akik mind úgy gondolták, hogy az emberi agynál és intelligenciánál semmi sem magasabb rendű. Nem hittek Istenben, a Teremtőben, mert nem értették Őt, s filozófiájuk szerint amit nem lehetett megérteni, az nem volt hihető. A Hanuka történetekor regnáló szír király, Antiókhusz a fejébe vette, hogy rákényszeríti a zsidókat, hogy adják fel hitüket és kövessék a görög utat. Azt akarta, hogy a zsidók ne kövessék azokat a mitzvákat, amik számára érthetetlenek voltak. Ilyen volt a körülmetélés, amit a 8-napos zsidó fiúcsecsemőkön hajtanak végre. Ami a Tórát illette, Antiókhusz nem bánta, ha a zsidók irodalmi vagy történelmi könyvként olvasták. Egész addig nem volt baja vele, amíg a zsidók nem úgy tekintettek rá, mint Istentől kapott szent könyvre.

4

A zsidó történelemben először került sor a kultúrák ilyetén ütközésére. Egyenlőtlen küzdelem volt, hisz Antiókhusz oldalán hatalmas és harcedzett sereg állt készen arra, hogy lemészároljon mindenkit, aki ellenszegült a király utasításainak. Emiatt aztán sok zsidó elfogadta az új rendet, s a zsidó vallás túlélése veszélybe került.

Szerencsére egy maroknyi zsidó Matitjahu és fiainak vezetésével nyíltan szembeszállt Antiókhusszal. Meggyújtották az igaz Istenhit lángját és Isten segítségével legyőzték a hatalmas túlerőben lévő görögöket. S ez a győzelem azoké volt, akik nem voltak hajlandóak kompromisszumot kötni az ellenséggel.

5

A zsidók győzelme a görögök felett nem pusztán csodás harctéri győzelem volt, hanem egy fantasztikus spirituális győzelem is, a világosság győzelme a sötétség felett. Ezt a spirituális győzelmet nyomatékosította az olaj csodája: találtak egy kis kannányi, egy napra elegendő tiszta olívaolajat a zsidók, amit a görököknek nem sikerült megszentségteleníteniük a Szentélyben. S ez az egy napnyi mennyiség 8 napon át lángolt. Hanuka 8 napja a 8 hanukai gyertyával arra emlékeztet, hogy a hanukai győzelem nem pusztán természetfeletti esemény volt. Nem egyszerűen a gyenge győzelme az erős felett, vagy a kevesek győzelme a sokak felett. Az akkori győzelem leginkább a zsidó világnézet és életforma győzelmét jelenti, vagyis azt, hogy a Tórát és a mitzvákat nem a korlátozott emberi elme által kell megérteni, hanem teljesítésükön keresztül.

6

Hanuka arra is emlékeztet minket, hogy a zsidók felett nem a természet törvényei uralkodnak. Amíg csak egy apró csoportnyi zsidó is létezik, aki hűséges marad a Tórához és a mitzvákhoz, annak minden tisztaságával és szentségével együtt, kompromisszumok nélkül, addig nincs olyan erő e földön, ami le tudná győzni őket.

A történet másik fele

Egy cikk Asher Lowenstein tollából.



Mindannyian ismerjük Hanuka történetét és el tudjuk mondani, mi is történt akkor: az időszámításunk előtti II. Század elején a görögök és szírek elfoglalták Izraelt, népét pedig kényszerítették az ő törvényeik betartására. Megtiltották a legtöbb mitzvah teljesítését, s ezáltal igencsak megnehezítették a zsidók életét. Megelégelve az elnyomást, a zsidók csatlakoztak a makkabikhoz, legyőzték a görögöket, s visszaállították a Szentélyt eredeti pompájában.

Nyilvánvaló, hogy a görögök el akarták nyomni a vallásunkat. De miért is? Néha annyira belefeledkezünk a történetbe – mind utálnak minket, mind el akarnak pusztítani minket, mindannyian csak simán antiszemiták -, hogy teljesen természetesnek vesszük, hogy mindenki csak ki akar irtani minket. De ha közelebbről megnézzük az akkori történelmi helyzetet, akkor láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem volt ennyire egyszerű. A kérdés nem az, hogy “miért a zsidókat”, hanem szimplán csak az, hogy “miért”.

A görögök nem csak Izraelt foglalták el Antiókhusz vezetésével, hanem sok más területet is. Arra viszont nem találtunk bizonyítékot hogy ezeken a területeken elnyomták volna az ottani vallást. Pl Babilonban, amit ugyanakkor foglaltak el, mint Jeruzsálemet, kiépítették a görög infrastruktúrát színházakkal és stadionokkal együtt, hogy az elnyomók ugyanúgy tudjanak élni, mint otthon. S bár a kultúrát ráerőltették a babiloniakra, nem akarták elnyomni a babiloni vallást és hitet. Nem égették el a helyiek szent írásait vagy fosztották ki templomaikat. Épp ellenkezőleg, megőrizték azokat és később átírták őket tartósabb anyagra.

Ebben nem volt semmi különleges, hisz a pogány társadalmak általában tisztelték egymás vallását. Még Izrael egyéb területein is, mint pl. Shechem-ben, ami a szamaritánusoknak volt az otthona, akik a zsidó egyistenhit egyfajta változatát gyakorolták, szabadon, következmények nélkül követhették az ottaniak a vallásukat.

Amikor a rómaiak az i.sz. I. század végén elfoglalták a területet, restaurálták a legtöbb vallási szimbólumot.

A történelem során nagyon sok mélyen hívő csoport volt intoleráns mások hitével szemben. Tán a spanyol inkvizíció a XV. század végén a legjobb példa arra, hogyan képesek emberek másokat üldözni és kínozni azért, mert eltérő a hitük. A későbbi vallásokkal ellentétben azonban, amik úgy gondolták, hogy övék a kizárólagos igazság és mindenkit meg akartak téríteni, az ősi pogányok nem akartak mindenkit megtéríteni. Mivel a többistenhitet követték, ami nevéből adódóan több felsőbbrendű hatalom létét ismeri el, toleránsak voltak a helyi szokásokkal, s nem tartották szükségesnek megzavarni a helyi hagyományokat.

Ezen hozzáállásuk ellenére Jeruzsálemben a görögök sorra bocsájtották ki az elnyomásra irányuló rendelkezéseket. A körülmetélést, ami Isten parancsolatának testi megnyilvánulása, törvényen kívül helyezték. A Shabbat megtartása tilos volt. Azért, mert a zsidóságnak ez volt a béke és nyugalom szimbóluma, amit megérdemelten vártak hétről hétre, ami elválasztotta őket a többiektől. A hagyományos disznóhúsundort pedig nem vették figyelembe, rákényszerítették a zsidókat annak megszentelésére és fogyasztására. Azok, akik ezt megtagadták, máglyán végezték, s abba a Tórába bugyolálták őket égetés előtt, amit tanítani igyekeztek.

A történészek azt írják, hogy Antiókhusz pályafutása során ez volt az egyetlen példa arra, hogy nem tartott tiszteletben egy másik vallást. Néhányan arra is rámutatnak, hogy ez példa nélküli az addigi történelem során, mert egy türannosz sem helyezte még magát azelőtt egy másik ember spirituális igényei fölé. Mit tapasztaltak vajon a görögök, ami meggyőzte őket arról, hogy el kell pusztítani a zsidó vallást? Mely zsidó szokások voltak ennyire riasztóak? A tudósok értetlenül állnak a kérdés előtt és máig keresik a választ. Az egyik magyarázat szerint az, hogy a különféle zsidó csoportok rivalizáltak egymással a városon belül. Sokan voltak, akik számára nagyon vonzó volt a görög életforma, s igyekeztek megszabadulni zsidóságuktól, hogy felvehessék az új szokásokat. Ők voltak a hellenisták, akik szerint a zsidóság impraktikus és maradi volt. A körülmetélés és az, hogy nem ehettek disznóhúst, csak még mélyebb szakadékot vájt a zsidók és nem zsidók közé, s ezt a szakadékot akarták betemetni a hellenisták. Nekik az volt a megoldásuk a problémára, hogy elfelejetették, hogy valaha is zsidók voltak, és görögökként éltek tovább.

A másik végletet a makkabeusok jelentették, akiknek csak az volt a fontos, hogy megtartsák hagyományaikat. A hitüket hagyott zsidók jobban dühítették őket, mint a görögök. Ha a görögök nem akarják elfogadni a zsidó hagyományokat, az az ő bajuk – érveltek. Viszont ha a zsidók fordítanak hátat a saját vallásuknak és a zsidó értékrendnek, az nincs rendben. Emiatt aztán polgárháború tört ki.

Az erőszakos összecsapások után a hellenisták Antiókhusz segítségét kérték. A király örömmel vette, hogy a hellenisták csatlakozni akartak a kultúrájához, ezért szívesen vezette be az addig példátlan intézkedéseket, amit javasoltak. Nem Antiókhusz volt a szellemi atyja ezen intézkedéseknek, hanem a hellenista zsidók. Sajnos ismerős a történet: sokszor a zsidó a zsidónak a legfőbb ellensége.

Néhány tudós másféle megközelítésben látja az eseményeket. A különféle zsidó csoportok helyett az akkoriban dúló heves lázongásokra fókuszálnak. A görögöknek ugyanis egy frusztráló jelenséggel kellett szembenézniük: akármennyire is határozottan és erősen igyekeztek leverni az apróbb lázongásokat, az lázongók mindig újra kezdték lázongásaikat. Bár a görögök mindenhol ellenállásba ütköztek hódításaik során, előbb-utóbb minden terület kultúráját sikerült egybeolvasztani a sajátjukkal. Jeruzsálemben azonban nem sikerült megvilágosítaniuk az embereket. Valamiféle eredendő makacsság arra késztette lakóit, hogy maradéktalanul betartsák saját vallásuk előírásait és elutasítsák az idegen erőket. S miután felismerték, hogy a vallás a probléma, a görögök meg akarták semmisíteni azt. Tudósaink úgy vélik, hogy a hellenisztikus társadalom célja az volt, hogy mindenki a görög értékrend és morál szerint éljen. Ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenkinek fel kell ajánlani azt a szabadságot és élvezetet, ami nekik osztályrészül jutott. S bármi, ami ennek útjában állt, azt barbárnak és idejét múltnak minősítették. Márpedig semmi nem állt jobban ennek útjában, mint a hagyományőrző zsidók kényszeres ragaszkodása a saját hitükhöz. S mivel ehhez még csak hasnolóval sem találkoztak más népek leigázása során, s mivel irritálta őket, hogy nem tudták a barbárokat civilizálni, a görögök elkezdték üldözni a rugalmatlan vallást és makacs követőit.

Mit tanultak hát a görögök abból, hogy ilyen kemény rendeleteket hoztak a zsidók ellen? Azt, hogy nem tudnak harcolni olyan népek ellen, akiket a hitük vezérel. Ezt a leckét az utókornak meg kellett volna tanulnia, de sajnos nem tette. Fegyvertől függetlenül csak az ellenség testét lehet megsemmisíteni, a belső hite ellenáll minden támadásnak. Épphogy a támadások teszik még elelszántabbá az ellenséget.

A görögök azért léptették életbe ezeket a példátlan rendelkezéseket, mert elegük lett abból, hogy a zsidók nem voltak elég rugalmasak ahhoz, hogy átvegyék az ő szokásaikat. A görögökkel való harc során pedig láthattuk, hogy ugyanez a mély hit és elszántság képes visszaverni a legerősebb támadásokat is. Bebizonyították, hogy egy apró, ámde motivált csoport le tudja győzni a legerőteljesebb ellenséget is.

S ez Hanuka üzenete. Semmiféle erőfitogtatás nem tudja legyőzni a remény szikráját és a szívek mélyén rejlő bátorságot. Tankok és hadihajók sem tudják megsemmisíteni senki hitét, meggyőződését. A brutalitás és agresszió sosem fogja legyőzni azt a szenvedélyt, amit valaki a hite iránt érez. Amikor terrorral és diszkriminációval kell szembenézni, akkor az emberiség leghősiesebb vonásai kerülnek felszínre, s ez lehetővé teszi, hogy egy maroknyi kis csoport ellenállása elűzze azokat, akik el akarják nyomni őket. 2000 évvel ezelőtt már megtörtént, s azóta is előfordult párszor, s a jövőben is létezni fog ez. Azért, mert a rugalmasság és hősiesség belső vésztartalékai sosem tűntek el.

Judit és önmagunk

Egy cikk Chana Jenny Weisberg tollából.



Valaki egyszer azt mondta, hogy főiskolám, a Bowdoin College of Maine, a legkisebb zsidó közösséggel rendelkező főiskola az Egyesült államokban. Ez azonban nem teljesen igaz. A diákok 10%-a zsidó ugyanis. Az azonban igaz, hogy nem azért járnak erre a főiskolára a zsidó diákok, hogy zsidó életet éljenek. Amíg én oda jártam, addig a zsidó diákkör kétféle programot szervezett összesen: Istentiszteletet a főünnepekkor és a heti péntek esti gyertyagyújtásokat. Ez utóbbira egy darabig el is jártam, de aztán megelégeltem, hogy magam ülök két gyertya társaságában arra várva, hogy megjelenjen valaki más is. Még a legközelebbi Chabad-ház is 40 mérföldre volt.

Egész addig teljesen megfelelt ez az életforma nekem, amíg másodéves koromban el nem mentem két hónapra Izraelbe, hogy judaizmust tanuljak egy Yeshivában. Egy kóser lábossal, néhány doboz kóser sajtos makarónival és egy Havdalah ceremózniához használt fonott gyertyával tértem vissza a Bowdoin főiskolára.

Úgy gondoltam, hogy készen állok arra, hogy zsidó életet éljek a vad Maine államban. Azt hittem, jó móka lesz. De már a kezdetek kezdetén minden volt, csak mókás nem. Ellentétben a mélyen spirituális szombatokkal, amiket Izraelben családokkal és jóbarátokkal töltöttem, Bowdoin-ban a zuhanytálcában kellett gyertyát gyújtanom, mert máshol nem engedte a főbérlőm. Shabbati vacsoraként egyedül ettem a sajtos makarónimat egy olyan konyhában, ami kolbásztól bűzlött és mindezt megkoronáztam azzal, hogy néhány órát magazinokat olvastam a könyvtárban.

A hétköznapok sem voltak sokkal jobbak. Az évnyitó ceremóniára egy helyi templomban került sor. Amikor a dékánnal beszéltem erről, akkor egy olyan elnéző mosollyal válaszolt, mintha egy buta kis kétéveshez beszélne. A judaizmus órákon én voltam az egyetlen, aki kiállt a hagyományos zsidó értékek mellett. Ennek egyenes következménye volt, hogy a professzorom gyűlölt, csakúgy, ahogy az osztálytársaim is. Ők úgy gondolták, hogy a Tóra egy elnyűtt, ódivatú valami, ami megújításért kiált.

Aztán a zenekar utolsó koncertjét megelőző főpróbát péntek estére tervezték. Amint ezt megtudtam pár héttel a koncert előtt, rögtön elmondtam a karmesternek, hogy sajnos nem vehetek részt a próbán, mert a zsidó vallás tiltja, hogy hangszeren játsszak péntek este. A következő napon a karmester titkárnője telefonon értesített, hogy mostantól nem vagyok a zenekar tagja. Ez azért is érintett érzékenyen, mert így kétségessé vált, hogy azév tavaszán diplomát tudok-e szerezni a nem elegendő mennyiségű kreditpontok miatt.

Jópár héttel a diplomaosztóm után Jeruzsálembe költöztem. Immár 14 éve élek egy olyan országban, ahol a Shabbat a nemzeti pihenőnap. A közelemben 3 zsinagóga is van, és több tucat gyalogtávolságra lévő kóser étterem közül válogathatok. Szerencsére évek óta nem volt szükség arra, hogy előrecsomagolt sajtos makarónit egyek.

Sokan, akik nem élnek Izraelben, úgy gondolják, hogy nehéz lehet itt az élet. És bizonyos szempontból az is. Mióta itt élek, számtalan terrortámadás és háború történt, és folyamatosan annak a fenyegetésnek vagyunk kitéve, hogy arab szomszédaink a tengerbe szorítanak minket.

Viszont ha a saját életemet nézem, akkor mindig arra jutok, hogy sokkal nehezebb volt Maine-ben élnem, mint itt.

* * *


A Hanuka történetében szereplő görögök nem olyanok voltak, mint a nácik vagy az arab terroristák, akik pusztán zsidógyűlöletből akartak zsidót ölni. A görögök azt akarták, hogy olyanná váljunk, mint ők, s éljünk boldogan, míg meg nem halunk. A görögök úgy okoskodtak, hogy józan paraszti ésszel ki ne akarna a jövőt képviselő hellenizmushoz tartozni, s maga mögött hagyni ezt az ódivatú vallást, amit akkoriban judaizmusnak hívtak. S amúgy is, miért ellenezték a zsidók a filozófiát? És a gladiátorokat? S mi volt a baj a pogány hittel? Miért lenne egy felvilágosodott embernek ellenvetése a haladás, fejlődés ellen?

Ezért hát a görögök betiltották a Shabbat ünneplését, a körülmetélést és a Tóra tanulást. A legtöbb zsidó pedig asszimilálódott. Úgy öltöztek, mint a görögök, úgy gondolkodtak, mint a görögök, úgy imádkoztak, mint a görögök. 1-2 generáció elteltével ezeknek a zsidóknak a leszármazottai már nem tartoztak a zsidósághoz. Hanuka történetének hősei, a Makkabeusok azonban mások voltak. A Makabi egyetlen család volt, ami szembe mert szállni a teljes Görög Birodalommal azon zsidók nevében, akik bátran hűek maradtak a zsidó hagyományokhoz.

A zsidó történelem szerint Judah Makkabinak volt egy nagynénje, egy fiatal özvegyasszony, akit Juditnak hívtak. Bölcs, erényes és gyönyörű asszony volt. Egy olyan faluban élt, ahol a zsidók bátran követték tovább a Tóra által előírt életmódot ahelyett, hogy a görögökkel éltek volna boldogan, míg meg nem haltak. Válaszlépésként a görögök körülvették a falut és ki akarták éheztetni-szomjaztatni a lakóit. A falu vezetői be akartak hódolni a görögöknek. Judit azonban másképp gondolta, felöltözött a legszebb ruhájába, felöltötte leggyönyörűbb ékszereit, magára szórta legdrágább parfümjét és életét kockáztatva felkereste Holofernészt, a görög kormányzót a sátrában. Holofernész be is hívta a gyönyörű zsidó nőt magához. Judit pedig annyira leitatta a kormányzót, hogy az mély álomba merült. S a Holofernész által tervezett romantikus együttlét helyett Judit lefejezte őt, s ezzel előkészítette a terepet egy váratlan támadáshoz, amit a zsidók meg is nyertek.

* * *


Sok tanulsága van Judit történetének. A legfontosabb mégis az, hogy jó zsidónak lenni sokszor kíván bátorságot és önfeláldozást. Nekem az jut eszembe a történetről, hogy teljesen más olyan helyen gyakorolni a zsidóságomat, ahol 3 zsinagóga és több tucatnyi kóser étterem van gyalogtávolságra, s más volt ott, ahol legjobb esetben is csak egzotikusnak számított a zsidóság, legrosszabb esetben pedig poros, ódivatú vallásnak. Azoknak a zsidóknak van a legjobb lehetőségük felérni a Juditi örökséghez, akik az utóbbi kategóriába tartozó helyeken is meggyújtják a különleges hanukai gyertyákat.

Az a zsidó, aki visszautasítja a sonkát a céges karácsonyi ünnepségen, az egy modern Judit. Csakúgy, mint az a zsidó, aki a karácsonyi díszek közepette büszkén teszi ki ablakába a menórát. S az a zsidó is Juditot képviseli modern világunkban, aki az elsős fia osztályának előadást tart Hanukáról.

* * *


Minden Hanukakor visszaemlékszem arra, amikor elsőéves voltam a Bowdoin Főiskolán, s láttam a 30 láb (9 méter) magas karácsonyfát. Láttam mellette egy kis papír menórát, amit egy bátor zsidó diák helyezett oda. A mai napig nem tudom, ki volt ő, de abban biztos vagyok, hogy úgy hívták, Judit.

Hanuka 2010

Rohamtempóban közeledik kedvenc ünnepem, Hanuka :) Gyakorlatilag nincs olyan aspektusa, amit ne szeretnék :) Imádom, hogy 8 napig tart, hogy gyertyát gyújtunk minden nap, szeretem újra meg újra elolvasni/meghallgatni hőseink történetét, s annak ellenére szeretem a trenderlizést, hogy kiskoromban sohasem játszottuk. Viszont volt kis pörgettyűm, kincsként őriztem a fiókomban :) Ma már több is van, és játszani is szoktunk vele.

Idén december elsején kell meggyújtani az első gyertát. Idén is tervezem, hogy összehívom a nagyobb családot, hogy együtt ünnepelhessünk az egyik este. Tanultam a tavalyiból, idén nem fogok a komplett orosz hadseregre főzni :) Még össze kell állítani a menüt, de az biztos, hogy sokkal kevesebb étel lesz, mint múlt évben. Tavaly ugyanis sikerült annyimindent készítenem, hogy még január végén is azt ettük :)

S hogy teljesen ráhangolódjak az ünnepre, sok-sok történetet tervezek megosztani veletek az elkövetkezendő hetekben.

Chinuch

Avagy miért és hogyan neveljük zsidó szellemben gyermekeinket.



A Biblia szerint egy gyereknek nem kötelessége mitzvákat teljesítenie, amíg nem éri el a felnőttkort. Van viszont egy rabbinikus mitzvah, amit úgy hívunk, hogy chinuch. E szerint a szülőknek úgy kell nevelniük a gyerekeiket, hogy azok majd teljesítsék a mitzvákat és ne tegyenek semmi olyat, amit tilt a Tóra.

Minden mitzvára meg kell tanítani a gyereket, s akkor kell kezdeni az okítást, amikor a gyerek már képes arra, hogy megfigyelje az adott mitzvát. Hagyományosan 3 éves korban kezdjük el tanítani a gyerekeinket az ételekre mondandó áldásokra és egyéb alap-imádságokra. Ebben az életkorban kezdenek el a kisfiúk kipát hordani és ciceszt viselni, a kislányok pedig shabbati gyertyát gyújtani.

Azt mondják, a “jutalmazás és büntetés” technikája egy jól működő chinuch-technika, de a lényeg az, hogy megtanítsuk gyerekeinknek, hogy értékeljék minden egyes mitzvát és azt, ahogy ez összeköt minket Istennel.

A Tóra előírja, hogy az apáknak meg kell tanítaniuk a Tórát a fiaiknak. Amint a gyerek elkezd beszélni, az apa megtanítja neki a Tóra kulcsfontosságú mondatait, mint pl. “A Tóra, amit Jákob gyülekezetének örökségeként Mózes parancsolt nekünk…”, majd a Shema-imát. S az oktatás kezdetét veszi…

Aki nem képes saját maga eleget tenni ennek a parancsolatnak, az átengedheti ezt a tisztet egy tanárnak vagy iskolának. Viszont tartsuk mindig szem előtt, amit egyik bölcsünk mondott egyszer: “Minden zsidónak kötelessége, hogy napi fél órát gondolkodjon azon, hogy miként lehet a legjobban a Tóra követésére nevelni gyermekeinket”

S bár a Tóra megtanítása elvileg az apák feladata, a legjobban mégiscsak az anya tudja tanítani gyermekét. Ő ugyanis általában sokkal több időt tölt a gyerekeivel, mint az apa, s előnye az apával szemben az, hogy egy lágyabb, nőiesebb megközelítésben tudja átadni a zsidó értékrendet és morált.

Zsidó anyák napja

Avagy Ráhel és Chesvan hónap 11. napja

Yitzchak Ginsburgh tollából.

Chesvan hónapban az egyik legfontosabb nap a 11-e. Ez ősanyánk, Ráhel elhalálozásának napja. Ráhel volt Jákob legkedvesebb felesége, háztartásának legfontosabb tagja, s így Izrael házának is legfontosabb tagja. Az újév, Tisri első napjától számítva Chesvan hónap 11-ig 41 nap telik el. A héber “eim” (anya) szó betűinek számértékének összege is 41, ezért valójában ez az igazi anyák napja a zsidó vallásban.

Legtöbbször ősanyánkra, Ráhelre hivatkozik a Kabbala, amikor a zsidó természetről beszél. Arról a személyiségről, ami szabad akaratából, magától étetődően követi Isten útjait. Erre a személyiségre a legjobb példa ősanyáink és ősapáink, akik saját akaratukból teljesítették Isten parancsolatait, nem pedig azért, mert Isten azt parancsolta, hogy teljesíteniük kell. Csakúgy, ahogy Éva minden élet anyja, Ráhel az egyedi zsidó természet anyja. Chesvan hónap pedig épp ezért arra szolgál, hogy ismét elkötelezzük magunkat anyánk útmutatásának és megújítsuk a zsidó természetet és karaktert.

* * *


Ráhel folyamatosan bánkódik fiai száműzetése miatt, s a Mindenható azzal vígasztalja, hogy tetteniek köszönhetően gyermekei vissza fognak térni a határhoz, ezért nem szabad bánkódnia. Szó szerinti értelemben a határ Izrael földjét jelenti, mélyebb értelemben azonban a spirituális gyökereinket, a judaizmust és őseink zsidó természetét. Hisz ezek a határok határozzák meg népünk egyediségét. A héber “g’vul” (határ) szó betűinek számértéke megegyezik a héber “eim” (anya) szó betűinek számértékével. Mind a kettő 41-et ad. S ennek tudatában sokkal szebben hangzik a vígasz, hogy visszatérünk a határhoz, anyánkhoz, Ráhelhez.

Az anya határozza meg és őrzi a zsidó nép egyediségét testileg épp úgy, mint lelkileg. Testileg azért, mert a zsidóság anyai ágon öröklődik, lelkileg pedig azért, mert a kultúrát, a spiritualitást, a zsidóság lényegét az anya őrzi, az otthon zsidó jellegét az anya teremti meg. Annak sikere, hogy vissza tudjunk térni fizikai határainkhoz, Izraelhez, abban áll, hogy mennyire tudjuk megőrizni spirituális határainkat. Ezért tehát a zsidó anyák napja egyben az a nap is, amikor visszatérünk a judaizmushoz. Chesvan hónapja arra szolgál, hogy visszatérjünk vallási, kulturális és spirituális gyökereinkhez és a tényleges fizikai határainkhoz, Izraelbe.

* * *


Nézzük meg Chesván hónapját és a zsidó anyák napját a számok tükrében.

Héberül így kell írni Chesván hónapját: חשון

Ennek a határai (az első és az utolsó betű): a chet / ח és a nun / ן

Ez a két betű együtt a “chein” /חן héber szót adja, ami szépséget jelent. Ennek számértéke 58, a zsidó év 58. napja pedig Chesván hónap 28-a.
A két középső betű a shin és a vov שו, az isha /אשה szót adja, ami azt jelenti, nő.

Láthatjuk tehát, hogy a hónap neve is a nőket övező különleges méltóságra utal. Bölcs Salamon szerint azonban a külső szépség önmagában megtévesztő. Ha a nő pusztán a külső szépséget keresi, akkor a hónap neve Marchesvan lesz, ami keserű Chesvánt jelent. Bölcs Salamon az ilyen nőkre mondta azt, hogy keserűbbnek találja őket a halálnál. Az igazi szépség szerinte belülről fakad, a Tóra elfogadása által. S Ráhel volt az első nő, akiben ez az igaz szépség lakozott. A Tóra őt írja le a legszebb nőként.

* * *


A zsidó nő szépsége azonban nem csak a spiritualitás passzív közvetítője. Bölcseink azt tanítják, hogy Ézsau és unokája, Amalek leszármazottait csak Ráhel gyermekei győzhetik le.

De mi is képviseli Amalek szellemét manapság? Héberül az Amalek és a kétség szónak ugyanaz a számértéke. Ezért Amalek szelleme kétely formájában mérgezi meg napjainkat. Kételkedünk a hitünkben, a Tórában, saját magunkban és abban, hogy morálisan igazolni tudjuk választott utunk jogosságát. Amalek szelleme néha annyira eluralkodik egyes zsidókon, hogy azok gyűlölni kezdik magukat akár tudat alatt, akár tudatosan. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy ellenségeinkkel kezd esetleg együttműködni.

Amalek kézzel fogható, emberi képviselői manapság pedig azok, akik zsidók életét és az Izraelbe való visszatérést fenyegetik.

Bölcseink szerint a szépség a nő fegyvere. A Ráhelről eddig elhanzgottak alapján pedig most már tudhatjuk, hogy Amaleket a zsidó anya szépsége és kelleme győzheti csak le.

Adakozás gazdasági válság idején

Szomorú tény, hogy amikor a gazdaság válságban van, akkor a jótékonysági szervezetek szenvednek leginkább, s azok a rászorulók, akik e támogatás nélkül nem tudnak megélni. S mindez akkor, amikor sajnos egyre több embert kell ellátniuk ezeknek a szervezeteknek.

Az Egyesült Államokban a megkérdezett nonprofit szervezetek 94 %-a válaszolta azt, hogy a jelen gazdasági helyzet rossz hatással van az adománygyűjtésre. Nagy-Britanniában minden harmadik szervezetnek létszámleépítéssel kell szembenéznie az elkövetkezendő hónapokban, s a vállalatok adományai 20%-kal estek.

Ez pedig felveti a kérdést, hogy amikor válság van, és minden kiadásunkat visszafogjuk, akkor tényleg elítélendőek vagyunk-e, ha kevesebbet adakozunk. A válasz erre a kérdésre attól függ, hogy miként tekintünk adományainkra.

A rebbe egyszer elmagyarázta, hogy rosszul fordították a héber tzedakah szót adakozásra, az eredeti szó inkább jótékonykodást jelent. Azaz tesszük azt, ami jó, ami helyes. Szemben az adakozással, ami magára a pénz átadására fókuszál, nem pedig a mögötte húzódó filozófiára. S így egy szabadon választható, ám kétségkívül dicséretes tetté degradálja.

Kinek a pénze?

A zsidó hagyományok szerint nettó bevételeink 10%-át kell félretennünk adakozás céljára. Hitünk szerint ugyanis Isten bankárai vagyunk. Ő ad nekünk pénzt, aminek egy részét saját felhasználásra kaptuk, a többit pedig szét kell osztanunk adományként.

Isten adakozókból és adományozottakból álló világot teremtett. S bár minden teremtményéről gondoskodik, ezt a gondoskodást úgy szervezte, hogy az adományozottakról az adományozók pénztárcáján keresztül visel gondot.

Az “adományozás” luxusnak számít gazdasági válság idején, és ez az első olyan kiadás, amiből visszaveszünk nehéz időkben. A tzedakah viszont (a szóban forgó 10%) soha nem is volt a miénk, s eljuttatni azokhoz, akinek szánták, igazán nem jelenthet luxust. Ez alól csak azok kivételek, akiknek épp anyi pénzük van, hogy legalapvetőbb szükségleteiket ki tudják belőle elégíteni, semmivel sem több.

Isten próbára tesz bennünket

Úgy kell tekintenünk válság idején az adakozásra, mintha isten próbára tenne bennünket. S ha kiálljuk ezt a próbát, akkor nemcsak ugyanolyan gazdagok leszünk, mint válság előtt, hanem sokkal gazdagabbak.

Mi pedig Istent tesszük próbára

Általában tilos Istent próbára tenni, azaz azt várva hajtani végre egy mitzvát, hogy cserébe kapjunk Istentől valamit. Ez alól csak a tzedakah kivétel. Malakiás próféta sorai az irányadók (3:10). Azt mondják tehát bölcseink, hogy ha valaki így szól: “Adakozom, de cserébe kérem, hogya fiam meggyógyuljon”, az tisztességes ember.

Valódi gazdagság

Van egy történet egy XVII. Századi rabbiról, Shimshon Wertheimerről. A német-római császár vagyonkimutatást kért tőle az összes tulajdonáról. Mikor benyújtotta a kimutatást, a császár hazugsággal és árulással vádolta meg, hisz ő maga ajándékozott neki egy kastélyt, ami önmagában többet ért, mint a végösszeg a kimutatáson.

A rabbi ekkor elmagyarázta, hogy a császár arról kért kimutatást, ami valójában az övé. A kastély ajándék volt, amit bármikor vissza lehet venni. Ami a kimutatáson szerepel, az a tzedakah, ami valójában az övé, amit senki nem vehet el, még a császár sem.

A Pushkah (adománygyűjtő persely) története

Köztudott, hogy a zsidók szeretnek adakozni. Sok ismert segélyszervezetet zsidók indítottak útjára.

Az adakozás nemes tradíciója egészen a legelső zsidóig, Ábrahámig nyúlik vissza. Ő ugyanis arra tanította háza népét, hogy jótékonykodjanak és igazak legyenek. Sok parancsolat szól a Tórában arról, hogy miként szeressük felebarátainkat és tegyünk jót a szegényekkel. Van viszont egy olyan parancsolat, ami kifejezetten úgy szól, hogy nyissuk ki a markunkat a szegények számára, hogy ne kelljen nélkülözniük.



Zsidó hagyományok szerint bevételeink 10%-át kell eladományozni, és ajánlatos 1/5 részt a legdicséretreméltóbb célokra adni.

Maga az adománygyűjtő persely hagyománya azonban nem ennyire ókeletű, de visszanyúlik az első Szentély idejére. Amikor egyre romlott az épület állapota, és már nagyon felújításra szorult, akkor az akkori Főpap vágott egy nyílást egy doboz tetejére, s a bejárat mellé helyezte, hogy aki hozzá kíván járulni a felújításhoz, az könnyen megtehesse.

A történelem folyamán az ilyen perselyek nagydarabok voltak, s valahova a zsinagógán belülre voltak felszerelve. Voltak olyan perselyek is, amiket több szekcióra osztottak a különféle célok szerint. A zsinagóga karbantartásán kívül ugyanis más célokra is szoktak gyűjteni: az elszegényedett menyasszonyok javára, betegek megsegítésére, Tóra iskolák fenntartására, kamatmentes hitelekre az arra érdemes céloknak.

Amellett, hogy a koldusoknak is adtak támogatást (a Tóra tiltja, hogy üres kézzel elküldjünk valakit, aki tartja a markát), mindenki, még a legszegényebbek is dobtak pénzt ezekbe a perselyekbe. A legjobb időpont erre Istentisztelet előtt és után, parancsolatok teljesítése előtt és a Shabbati és Ünnepi gyertyák meggyújtása előtt volt.



A XVIII. század végére kialakult az a szokás, hogy mindenki tartson egy kis perselyt az otthonában. Akkoriban sok ortodox zsidó költözött Izrael földjére, ahol többnyire Tóra tanulással és imádkozással töltötték az időt. A hátramaradottak gyűjtöttek pénzt számukra.

A haszidizmus megalapítója, Rabbi Shneur Zalman rendszeres gyűjtéseket szervezett országos szinten.

Az ő fia, Rabbi DovBer tesz említést az otthonokban tartandó perselyekről. Szerinte a legjobb az étkezőasztal melletti falra szerelni a pushkáht (jiddisül dobozt jelent a pushkah), mert akkor minden étkezés előtt kényelmesen bele lehet dobni némi aprópénzt. Azt magyarázta ugyanis, hogy mivel a Szentély elpusztult, és nincs oltár, ami előtt megbánhatánk bűneinket, ezért az étkezőasztalunk vette át ezt a szerepet. S véleménye szerint azért kell jól látható helyre tenni a perselyeket, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy egyfolytában adakoznunk ildomos.

Lassan nem volt olyan zsidó otthon Kelet-Európában, ahol ne lett volna pushkah. Sokan a kedvenc jótékonysági szervezetük számára gyűjtötték a pénzt benne. Elsősorban helyi szervezetek számára, de a kevésbé gazdag közösségek szervezetei számára is.



A XIX. század második felében sok zsidó vándorolt az Egyesült Államokba. S vitték magukkal az adakozás nemes hagyományát is. Nehéz munkával szerzett pénzük jelentős részét arra fordították, hogy javítsák a Kelet-Európában maradt zsidók életszínvonalát, annál is inkább, mert ekkortájt kezdődtek a pogromok.

Az 1970-es évek elején, amikor megszaporodtak a zsidók elleni terrortámadások, az akkori Lubavicsi Rebbe, Rabbi Menachem M. Schneerson aggódott népe fizikai és spirituális biztonságáért. Ezért arra buzdított mindenkit, hogy miél többet adakozzon, mert a jótékonykodás olyan, mint a biciklistán a védősisak: meg ugyan nem előzi a baleseteket, de bizonyos fokú védelmet nyújt ellenük.



1987-ben azért kezdett el kampányolni a Rebbe, hogy minden zsidó otthont alakítsanak olyan szent hellyé, ahol lehet Tórát tanulni, imádkozni és adakozni – azaz tenni azt a három dolgot, aminel vállán nyugszik a világ. Leginkább a zsidó gyerekeket bíztatta arra, hogy a szobájukban alakítsanak ki egy “mini-szentélyt”, ahol a saját imakönyvüket, Tórájukat és perselyüket tartják. S azt javasolta, hogy a persely legyen minél egyedibb, szépen megtervezett, akár még a gyerek héber nevét is írjuk rá. S az a jó, ha a gyerek minden nap tölt itt egy kis időt, s dob némi pénzt a perselybe, mielőtt imádkozik az imakönyvéből.



A Rebbe egyszer megkérte a hozzá ellátogató iskolásokat, hogy hozzák magukkal a perselyüket is, s ő személyesen dobott mindenki perselyébe aprópénzt.



1988-ban nem sokkal Rosh Hasana előtt a Rebbe az adakozást egy új szintre emelte. Úgy gonolta, hogy jó, ha a konyhában is van egy persely, ott, ahol az ételeket készítik elő.

Ugyanis a szervezetünkbe kerülő ételek határozzák meg karakterünket. Egy kóser állat húsa kóserül elkészítve a jót hozza ki belőlünk, míg egy nem kóser állat húsa a rosszat. S ha az asszony dob egy pénzérmét a perselybe, mielőtt főzni kezd, akkor Isten segít neki, hogy 100%-ig kóser legyen az elkészített étel és még finom is.

Ugyanakkor pedig az, aki pénzt dob a pushkáhjába főzés előtt, gondol azokra is, akik kevésbé szerencsések és nem ehetnek ilyen finomat. S bár az adott pénz nem jut el a rászorulókhoz még egy darabig, így teljesítette az ide vonatkozó parancsolatot, mert gondolt a nálánál kevésbé szerencsésekre.

S így még Shabbatkor és Ünnepekkor is szem előtt tudja tartani a rászorulók szükségleteit. Ezeken a napokon ugyanis tilos pénzt érinteni, de a folyton szem előtt lévő persely emlékezteti őt a rászorulókra, s arra, hogy ünnep után adni fog.

Azzal, hogy rögzítjük a falra a perselyt, a lakás állandó részévé tesszük. Ezáltal pedig a lakás az “adakozás házává” válik, s jó példával jár elől a minket meglátogatók számára.



1989 őszére teljesedett ki a Rebbe adakozásra buzdító mozgalma. Ekkor arra ösztöznözte az iskolákat, hogy minden héten egyszer (legjobb, ha pénteken, Shabbat előtt) adjanak minden diákjuknak egy pénzérmét, hogy aztán ők azt egy pushkáhba dobhassák. A városában lévő munkahelyeket pedig arra buzdította, hogy tegyék ugyanezt a dolgozóikkal.

A Rebbe szerint ugyanis az adakozás olyan nemes szokás, amit nem csak a zsidóknak, hanem a nem-zsidóknak is érdemes tartani.

Az adakozás 8 szintje

Maimonidész állította össze a listát, én csak tolmácsolom :) Az ő meglátása szerint 8 szintje van az adakozásnak, midegyik egy fokkal jobb, mint az őt megelőző szint.

  1. A legfelső szint az, amikor támogatunk egy másik zsidót. Ajándékot vagy hitelt adunk neki, közös vállalkozást indítunk, munkát találunk neki, hogy annyira megerősödhessen, hogy többet ne kelljen mástól függenie.
  2. Eggyel alacsonyabb szinten helyezkedik el az, amikor úgy adakozunk, hogy nem tudjuk, hogy pontosan ki kapta adományunkat és az, aki adományt kapott, nem tudja, hogy kitől. Azért, mert ez kizárólag mennyei célokat szolgál. Ez olyan, mint az “anonymus-alap” ami a Szentélyben volt. Itt a tehetősek titokban adhattak és a rászorulók titokban profitálhattak ebből. Manapság a jótékonysági szervezeteknek adott adományok hasonlítanak a legjobban ehhez a típusú adományozáshoz. Viszont csak akkor adjunk jótékonysági szervezetnek, ha tudjuk, hogy az, aki az adományokat kezeli, megbízható, tisztességes ember, aki jól meg tudja ítélni, hogy ki a valóban rászoruló.
  3. Ez alatti szinten helyezkedik el az adakozásnak az a szintje, amikor tudjuk, kinek adunk, de az, akinek adtunk, nem tudja, hogy kitől kapta az adományt. Bölcseink gyakran járták körbe a környéküket titokban és hagytak pénzt a szegényeknél. Ez a megoldás akkor jó, ha a jótékonysági szervezet adminisztrátora nem megbízható.
  4. Eggyel lejjebbi szinten az adakozásnak az a formája van, amikor az adakozó nem tudja, hogy kinek ad, de aki kapja az adományt, az tudja, hogy kitől kapta. Régi időkben a tehetősebbek aprópénzt szoktak varrni a kabátjaikba, majd azt a vállukra vetni, hogy a szegényebbek anélkül vehessék ki onnan az aprópénzt, hogy szégyenkezniük kelljen emiatt.
  5. Ez alatt az a szint áll, amikor egy koldusnak a kezébe adjuk adományunkat, de még azelőtt, hogy ő megkérne minket erre.
  6. Ez alatti szinten az áll, amikor azután adunk egy koldusnak pénzt, hogy ő megkért rá minket.
  7. Eggyel alábbi szint az, amikor nem ad valaki eleget, de azt örömmel, mosolyogva adja.
  8. A legalsó szint pedig az, amikor nem önként adakozik valaki.

Jótékonykodás 2.

Avagy hogyan kell megfelelő módon adakozni.

Bölcs Salamon azt írta, hogy amikor a szegényeknek adunk, akkor tulajdonképpen Istennek adunk kölcsönt. Ez azért van, mert Isten kamatostul fizet vissza mindenfajta jócselekedetet. Malakiás próféta szerint csak ki kell próbálnunk, s meglátjuk.

Megfelelően adakozni

A tzedakah (adakozás) legfelső foka az, amikor teljes önellátást tudunk biztosítani valaki más számára. Pl. munkát adunk neki, vagy munkát találunk neki valaki másnál, esetleg, ha van családi vállalkozásunk, akkor bevesszük abba.

Nem szabad, hogy bárki is a méltóságával fizessen más segítségéért. Ezért jobb, ha névtelenül adakozunk. S ehhez hasonlóan jobb, ha azelőtt adakozunk, hogy kérnének tőlünk. Így nem kényeszítjük könyörgésre a másikat.

S a legfontosabb: mosolyogva és őszintén adjunk. Bölcseink úgy tartják, hogy az, ahogyan adunk, sokkal fontosabb, mint az, hogy mennyit adunk.

A megfelelő időpontban adakozni

Mindig megfelelő az idő az adakozásra. Viszont egyes alkalmak kedvezőbbek, mint mások. Dobjunk némi aprópénzt a pushkah-ba (adománygyűjtő persely) Istentiszteletek/imádságaink előtt. Ha adunk embertársainknak, akkor Isten is adni fog nekünk.

A lányok és asszonyok tegyék ugyanezt a Shabbati és ünnepi gyertyák meggyújtása előtt, mielőtt az év legszentebb napjait “bekísérik”.

Régi hagyomány elhunyt szeretteink emlékére adakozni Mázkír Istentisztelet (Yizkor) előtt, mivel ők mennyei lakhelyükön nem tudnak mitzvákat teljesíteni. Így ránk hárul a feladat, hogy teljesítsük azokat helyettük.

A jutalom

Amikor Isten megteremtette a világot, azt a feladatot adta nekünk, hogy töltsük azt meg spiritualitással és értelemmel. Ezt a célt mással el sem lehet jobban érni, mint a tzedakah-val. Amikor adakozunk, akkor az energia, amit a pénz megkeresésébe fektettünk, teljesen új értelmet nyer. Több célt szolgál, mint saját önző ingényeink kielégítését. Ezért mondják bölcsink, hogy azért jó adakozni, mert az felgyorsítja a megváltást.

Jótékonykodás

Az adakozás az egyik legalapvetőbb tórai parancsolat. A legvallásosabb családokban már az egészen pici gyerekeknek is aprópénzt adnak a kezébe, és megtanítják arra, hogyan kell beledobni a pushkah-ba (adománygyűjtő persely).




Többről szól az adakozás, mint szimplán csak arról, hogy jót tegyünk. A Föld is az adakozás miatt forog. Mondjuk semmi nem a mienk, ami a tulajdonunkban van. Isten azért ad nekünk, hogy mi adhassunk másnak.

Az adakozás mitzvah és felelősség is. S mint ilyen, megvan a maga szabályrendszere.



A kötelezettség

Épp sétálunk és valaki megállít minket, hogy enni kérjen. A mitzvah úgy szól, hogy mindenképpen adnunk kell valamit. Ha pénzt kér, akkor feltehetünk kérdéseket, hogy el tudjuk dönteni, valós okból kéri-e. Ha épp nincs nálunk semmi, akkor szóljunk pár jó szót az ismeretlenhez, s mutassunk együttérzést. De semmiképp sem sétálhatunk tovább úgy, mintha mi se történt volna.

Az a bevált zsidó gyakorlat, hogy a nettó bevételek 10%-át fordítjuk jótékony célokra. Sok írás foglalkozik azzal, hogy mi is minősül nettó bevételnek és hogy mely oktatási és egyéb mitzvához kapcsolódó kiadások tartoznak bele ebbe a 10%-ba. Konzultáljunk a rabbinkkal ezügyben.

Mivel az adakozás mitzvah, ezért nem csak másokon segít, hanem minket is “felemel”. Ezért tartjuk a pushkah-t (adománygyűjtő perselyt) jól látható helyen az otthonunkban és a munkahelyünkön is. Dobjunk időközönként némi aprópénzt bele, legalább naponta egyszer.



Akiknek adakozunk

Az adakozást héber szóval tzedakah-nak hívjuk. Adakozzunk Tóra iskolák, különféle zsidó intézmények javára és/vagy humanitáriánus célokra. Ha egy családtagunk a rászoruló, akkor ő elsőbbséget élvez az olyan rászorulóval szemben, aki nem családunk tagja. Ugyanígy elsőbbséget élveznek a helyi jótékonysági szervezetek és koldusok a távoliakkal szemben. S az izraeli célkitűzések a diaszpóra egyéb célkitűzéseivel szemben.



Összefoglalva

Egyetlen másik mitzvah sem vált ki olyan erős Isteni választ, mint a jótékonykodás. Ami teljesen nyilvánvaló, hisz ha mi gondoskodunk másokról, akkor Isten gondoskodik rólunk. Bölcseink azt tanítják, hogy a tzedakah bűnbánathoz vezet s véd a kedvezőtlen Isteni ítéletek ellen.

TZEDAKAH

Szó szerint igazságosságot, tisztességességet jelent. Így hívjuk héberül az adakozást, jótékonykodást.

Shabbat Bereishit

A Szimchat Tórát követő első szombatot hívják így. Azt jelenti, a “Kezdet Shabbatja”. Azért hívják így, mert ez az első napja a Tóra-olvasás periódusának. (Az utolsó az Szimchat Tóra/Shemini Atzeret). Ezen a Shabbaton olvassuk fel a Bereishit nevű Tóraszakaszt, ami úgy kezdődik, hogy “Kezdetben…”

A heti Tóraolvasás határozza meg a zsidó hetet, támpontul szolgál arra nézve, hogy a hét eseményeit, döntéseit, jótetteit mikor csináljuk. Az a hét, ami ezzel a szombattal kezdődik, a kezdeteket, a megújulást szimbolizálja. Azért, mert ezen a héten kezdjük el az új “Tóra-évet”.

Idén, 2010-ben ez a szombat október 2-re esik.

Yom Kippur

Holnap este kezdődik és szombaton este megy ki a böjt. Ne feledjük még naplemente előtt abbahagyni az étkezést és a szombati gyertyát meggyújtani.

Könnyű böjtöt mindenkinek, aki tartja.

10 jótanács várandós nőknek böjtre

Az eredeti cikket Sarah Zadok írta.

A szerző megjegyzése: A cikkben leírt orvosi útmutatás az izraeli orvosi hatóságok hivatalos álláspontja, a vallási útmutatás ügyében pedig egy kometens rabbival beszéltünk. Ezek azonban csak általános tanácsok, minden esetben jó, ha a várandós nő beszél a saját orvosával és rabbijával, mert minden terhesség más.



Csak egyetlen esetben engedi meg egy orvos vagy rabbi, hogy egy várandós nő ne egyen és igyon egy adott ideig a terhessége alatt. Akkor, ha Isten azt mondta. Ez ennyire egyszerű.

Több olyan nap is van a zsidó naptárban, amikor Isten arra kér minket, hogy tegyük félre testünk igényeit és azt parancsolja, hogy a teljes zsidó nép böjtöljön. S ebbe beletartoznak a kismamák is. Két “nagyobb” böjt van, Yom Kippur és Av hónap 9-e. 

Egy kis felkészüléssel minden várandós nő végig tud csinálni egy 25 órás böjtöt komplikációk és a magzat károsítása nélkül. Feltéve persze, ha alacsony kockázatú a terhessége. 

Mivel Yom Kippur hamarosan itt lesz, meg szeretnék osztani 10 jótanácsot, amit szülésznőként tanultam, és ami nekem is jól jött, amikor böjtöltem terhességeim alatt. Azon anyukák döntő többsége szintén böjtölt terhessége alatt, akiknek a gyermekeit világra segítettem. Tehát egy egészséges várandós nőnek nem kell félnie a böjttől, ha alaposan felkészül rá.

1. Beszéljünk az orvosunkkal és a rabbinkkal

Beszéljünk az orvosunkkal böjt előtt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy elég egészségesek vagyunk ahhoz, hogy böjtöljünk. Ha már volt vetélésünk vagy fennáll a koraszülés veszélye, akkor nagyon valószínű, hogy Isten azt akarja, hogy ilyenkor máshogyan szolgáljuk őt. Tudjuk tehát meg, hogy alacsony vagy magas kockázatú-e a terhességünk. Egy magas kockázatú terhesség más kategóriába helyezi az anyát és fejlődő magzatát a zsidó törvények szerint. Az első lépés tehát az, hogy megtudjuk, melyik kategóriába tartozunk. (A 9. pontban ejtek majd szót arról, hogy mik a leggyakrabban előforduló magas kockázati tényezők.)

A Tórában pontosan meghatározott orvosok kivételével egyáltalán nem valószínű, hogy kifejezetten megtiltson egy böjtöt a szülészünk. Ezért konzultálnunk kell a rabbival is, hogy szabad-e böjtölnünk, és ha igen, akkor hogyan. Nem a mi feladatunk, hogy összhangba hozzuk az orvosunk és az “Orvosok Orvosa” előírásait. Ezért van szükségünk rabbira. Mondjuk el neki a saját helyzetünket és kérjük meg, hogy dolgozza ki a részleteket számunkra.

2. Értsük meg, hogy mi célt is szolgál valójában a böjtnap

Minden zsidó ünnephez tartoznak speciális mitzvák. Van, amihez több, van, amihez kevesebb. A legfőbb mitzvah Yom Kippurkor a böjtölés. Vannak más dimenziói is az ünnepnek. Például imádkozni csodálatos. Úgy imádkozni, hogy komolyan is gondoljuk azt az imát, az még csodálatosabb. Elmenni a zsinagógába Kol Nidrei este és meghallgatni a rabbi beszédét szintén fantasztikus élmény. De egyik sem ér fel a böjtölés parancsolatával. Ha egész nap nem veszünk kézbe egy machzor-t (Főünnepi imakönyv) sem, s imánk csak arra korlátozódik, hogy “Istenem, segíts, hogy túléljem ezt a napot”, de böjtölünk, akkor teljesítettük Yom Kippur parancsolatát.

Lehet, hogy ez nem hangzik annyira spirituálisnak, mint a közösségünkkel együtt imádkozni a zsinagógában, de anyai szerepkörünk megváltoztat mindket, és másként szolgáljuk Istent. Egy terhes nőnek mindent meg kell tennie, hogy a lehető legkényelmesebben teljen a napja és a böjt nem létfontosságú elemeit a minimálisra korlátozza. Mindezt azért, hogy a lehető legbiztonságosabban tudjon böjtölni Yom Kippurkor.

3. Csökkentsük a koffein-bevitelünket

Igazság szerint várandós nőknek egyáltalán nem szabadna nagy adag koffeint fogyasztani. Viszont ha gyengénk a kávé, akkor pár nappal böjt előtt térjünk át zöldteára. Így csökkenthetjük a fejfájás és fáradékonyság veszélyét. 

Tudni kell, hogy a koffeinnek érszűkítő hatása van, és hatással lehet a vízháztartásunkra. A tea által tehát nemcsak megelőzzük a fejfájást, hanem több vizet is el tudunk raktározni.

Bárki, akinek már volt erős fejfájása koffein-elvonás miatt, igazolhatja a fokozatos koffein-elvonás bölcsességét. Lehet, hogy az egyhetes detoxikálás alatt eljutunk odáig, hogy nem is érezzük szükségesnek koffein fogyasztását terhességünk hátralévő részében.

4. Igyunk sokat és hűsöljünk

A böjtöt megelőző néhány napban és főleg azon a napon, melynek estéjén a böjt kezdődik, igyunk, igyunk és igyunk. Aztán igyunk még egy kicsit. Az az ideális, ha a böjt befejezte előttig nem sokkal pisilni járunk. Ez annak a jele, hogy kellő mennyiségű vizet raktároztunk el.

Gondoskodjunk arról is, hogy jól szellőztetett helyiségben ülünk. Ha nem szeretjük a légkondicionálást, erre az egy napra azért mégis vegyük igénybe, főleg, ha forró helyen élünk. Ha otthon nincs légkondicionálónk, menjünk át valakihez, akinek van, vagy béreljünk egy mozgathatót erre az egy napra. Ha nem akarunk, akkor legalább egy ventillátort szerezzünk be. Nagyon fontos, hogy a testhőmérsékletünket a normállis szinten tartsuk, mert csak ekkor óvjuk meg magunkat a kiszáradástól és óvjuk magzatunkat böjtkor.

5. Legyünk pozitívak

Ne becsüljük alá a pozitív hozzáállás erejét. Van egy szép zsidó mondás: “Gondolj jóra és jó lesz.” Ha azzal a hozzáállással kezdünk böjtölni, hogy milyen nehéz és kibírhatatlan is lesz, akkor nagy valószínűséggel nehéz és kibírhatatlan is lesz. Ugyanígy ha pozitívan készülünk fel a böjtre, akkor teljesen más lesz a hozzáállásunk és a böjtünk. Tanuljunk egy kicsit a böjt céljáról és mögöttes jelentéstartalmáról, s ez nagyban segíteni fog a böjt megkönnyítésében. Az is segíthet, ha “elbeszélgetünk” egy kicsit magzatunkkal. Mondjuk el neki, hogy a mai az böjtnap és hogy anyunak szüksége van az ő támogatására. Azt se felejtsük el, hogy nem csak magunkért, hanem kisbabánkért is böjtölünk ilyenkor. Kérjük meg magzatunkat, hogy jelezze, hogyan érzi magát a böjt alatt (mozgolódás a pocakban).

6. Kérjünk segítséget többi gyermekünk ellátásához

Kérjük meg férjünket, babysitterünket, idősebb gyerekeinket, szomszédainkat vagy barátainkat, hogy segítsenek Yom Kippurt méltón ünnepelnünk. Az is jó, ha úgy oldjuk meg, hogy kétóránkét váltják egymást a gyerekekre vigyázók. A lényeg, hogy alaposan készüljünk elő, készítsük fel gyermekeinket, és igyekezzünk sokat pihenni, míg gyermekeink nincsenek velünk.

7. Készítsük el gyermekeink ételeit, mielőtt megkezdődik a böjt

Jó ötlet előre elkészíteni a gyerekek ételeit, hogy minél kevesebbet kelljen a böjt alatt ételekkel érintkeznünk. A legjobb olyasmit készíteni, aminek nincs illata. Sós keksz és sajt, szendvicsek, főtt tojás, joghurt és gyümölcs, műzli, csirkefalatok, tésztaételek, előre feldarabolt gyümölcsök és zöldségek.

Bármi jó, amivel gyerekeink ki tudják szolgálni saját magukat és nem nekünk kell feltálalnunk. A jégkrém is szóba jöhet vagy más egyéb nassonlivaló.

8. Pihenjünk jó sokat böjt alatt

Ahogy a szülésznőm szokta mondani frissen szült anyukáknak: “Ha választhatsz, hogy ülj vagy állj, akkor ülj le. Ha választhatsz, hogy ülj vagy feküdj, akkor feküdj le.” Ugyanezt a gondolatot alkalmaznám böjtnapon is. Minél kevesebbet mozog a kismama, annál kevésbé lesz aktív a méhe.

9. Figyeljünk testünk vészjelzéseire

A következők esetében feltétlenük hagyjuk abba a böjtöt:

  • Vérzés (a legkisebb is)
  • Szülési fájások jelentkezése (4 vagy több egy óra alatt)
  • Észrevehetően kevesebb magzati aktivitás
  • Elmosódott látás és/vagy erős fejfájás
  • Extrém fáradtság
  • Extrém elgyengülés
  • Szédülés

S ha jelentkezik ezek közül bármelyik is, azonnal forduljunk orvosunkhoz.

Magas-kockázatú terhességetjelezhet:

  • Vérszegénység
  • Korábbi koraszülés
  • Ágyhoz kötöttség
  • Abnormális vérnyomás
  • Mesterséges megtermékenyítés korai szakasza
  • Láz vagy más fertőzés esetén (a láz önmagában nem elegendő ok a böjt abbahagyására, de ok arra, hogy megkérdezze a kismama az orvosát, hogy veszélyt jelent-e ez a láz a magzatra vagy saját magára)
  • Cukorbetegség
  • Vérzés (főleg a 12. hét után)
  • Vetélés veszélye
  • Ikerterhesség kései szakasza
  • Hányás vagy hasmenés miatti kiszáradás
  • Extrém gyengeség és fáradtság

Ha valamelyik megállja helyét esetünkben, és az orvosunk és rabbink is arra utasított, hogy ne böjtöljünk, akkor a következőképpen kell enni Yom Kippurkor:

35-40 ml/g folyadékot/ételt vehetünk magunkhoz minden 4-9 percben. Ha iszunk, akkor a legjobb az energiaital, ami segít a hidratálásban. Ami az ételt illeti, a legjobb a nagy energiatartalmú, alacsony nátriumtartalmú élelmiszer.

Ha várhatóan nem böjtölhetünk majd Yom Kippurkor, akkor tanácsos előre kimérni az ételeket és italokat. (Az Av 9-i böjtre ez nem vonatkozik)

Megjegyzendő, hogy ha akár az anya, akár a magzat élete veszélybe kerül, akkor mitzvah megtörni a böjtöt és enni. Alaposan kérdezzük ki az orvosunkat a helyzetünkről és tudjuk meg, hogy elérhető-e a rabbi böjtnapon, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy folytatnunk kell-e a böjtöt.

10. Lassan törjük meg a böjtöt

Lehet, hogy jónak tűnik belakmározni böjt végén abból, amit egész nap kívántunk, de nem az. A növekvő magzatnak köszönhetően a gyomrunk kisebb, mint általában lenni szokott, s mivel nem ettünk egész nap, ezért még annál is kisebb. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat böjt után, lassan kell megtörnünk azt.

A legjobb, ha először forró folyadékot iszunk (pl. gyógyteát tejjel). Lassan igyuk. Várjunk pár percet, miután befejeztük, s ha szükségét érezzük, igyunk még egy pohárral. Miután a folyadék leülepedett bennünk, s jól érezzük magunkat, együnk egy szelet tortát vagy más szénhidrátot. Várjunk 5-10 percet, mielőtt többet eszünk.

Kívánom, hogy mindannyian a jók könyvébe kerüljünk és egy jó, egészséges, örömteli év várjon ránk.

EZ A CIKK NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI ÉS/VAGY RABBINIKUS TANÁCSOKAT! MINDENKÉPPEN KONZULTÁLJUNK ORVOSUNKKAL ÉS RABBINKKAL A SAJÁT HELYZETÜNKRŐL!

Ha Shabbatra esik Yom Kippur

Kérdés

Szombatkor tilos böjtölni. Azonban felmerül bennem a kérdés, hogy mi történik akkor, ha Yom Kippur esik szombatra?

Válasz

Valóban, az összes többi böjtnap vasárnapra tolódik, ha Shabbatra esik. Az összes többi böjttől eltérően azonban Yom Kippur nem tolódik el egy nappal, hanem szombaton böjtöljük, ha szombatra esik.

A Tóra “Shabbat Shabbaton”-nak, azaz a Szombatok Szombatjának hívja Yom Kippurt, s ezzel világosan tudtunkra adja, hogy ha szombatra esik, akkor fontosabb a Yom Kippuri böjtöt tartani, mint a szombatot.

Haszid tanítások szerint Yom Kippur nem megvon minket azoktól az örömöktől, amiket egy általános Shabbaton élvezhetünk (evés, ivás, pihenés), hanem különösen szent és áldott jellegének köszönhetően másképp éri el ugyanazt az örömérzetet. Egy magasabb, sokkal spirituálisabb síkon.

Egy példa erre:

Az embernek azért van szüksége táplálékra, hogy a lelkét is táplálni tudja. A léleknek pedig azért van szüksége táplálékra, hogy a mindenkiben jelen lévő Isteni szikra lángra kaphasson. A lélek többsíkú, s csak az alacsonyabb síkoknak van szükségük fizikai táplálékra. A lélek lényege azonban ezeknél a síkoknál sokkal magasabban áll, s emiatt nincs szükség fizikai táplálására. Yom Kippurkor nyitva vannak a menny kapui, s ekkor vagyunk legközelebb Istenhez, aki maga tudja táplálni lelkünk lényegét. S ezért nincs szükségünk táplálékra Yom Kippurkor.

- Naftali Silberberg Rabbi

Rosh Hasanai összefoglaló 2010 (5771)

Miről is szól ez az ünnep?

Rosh Hasanai “menetrend” 2010/5771

Rosh Hasanai gyertyagyújtási rend 2010/5771

A vacsora

Receptek Rosh Hasanára

Rosh Hasanai barchesz receptek

Rosh Hasanai kellékek – angol nyelven – Európába, Ausztráliába és az Egyesült Államokba szállítanak

Rosh Hasanai kellékek – angol nyelven – A világ minden országába szállítanak

Rosh Hasanai kellékek – angol nyelven – Elsősorban Ausztráliába, de amúgy a világ minden országába szállítanak

A Bálint Ház oldala. Még mindig nem sikerült ezen az egy oldalon kívül mást találnom magyar Judaika témában, de aki Budapesti, az a VII. kerületben találhat rengeteg kelléket a Dohány utca-Síp utca környékén.

Áramszünet Rosh Hasanakor

Chani Benjaminson tollából. Az eredeti cikk itt olvasható.

2003. szeptember 28, 03:15 Róma, Olaszország

Totyogó kisfiam sírva ébred fel. Rosszul érzi magát súlyos megfázása miatt. Amikor álmosan felveszem és próbálom megnyugtatni, akkor elkezd esni az eső és nem sokkal később elalszik az összes lámpa. Nem hallottam kattanást, ami azt jelezte volna, hogy valahol rövidre zárt az áramkör a lakásunkban. Feltételezem hát, hogy az eső miatt ment el az áram (ez gyakran előfordul a ebben a városban), hisz az utcai lámpák fénye sem szűrődik be és a minket körülvevő épületek felől sem jön fény. Bármi is legyen az oka, koromsötét van és nem látok semmit. A karomban tartom a fiamat, de nem látom őt. Kezdem átérezni, mit érezhettek az egyiptomiak, amikor a sötétség csapásával súlytotta őket Isten.

A fiam kéri, hogy csináljak fényt, s a férjem a sötétség ellenére kimerészkedik a konyhába, hogy meggyújtson egy gyertyát a gáztűzhely lángjáról, amit azért tartottunk bekapcsolva, hogy az ünnep alatt is tudjunk főzni. Amikor férjem behozza gyertyát, az hirtelen bevilágítja az egész szobát, s az “És lőn világosság” bibliai idézet teljesen új értelmet nyer.

A fiam megnyugszik és szépen lassan elalszik. Ringatom őt a karomban és csak nézem-nézem a gyertyafényt. Csodálom a fényt, amit létrehoz, és azt, ahogy egy ilyen parányi kis láng is képes ekkora fényt létrehozni. Egy pár perce még a félelem érzése uralkodott, de a gyertya nyugalmat és békét hozott. Fülembe csengenek bölcseink szavai: “Egy kis fény is sok sötétséget űz el”. Bárcsak mindannyian fényt gyújtanánk, amikor jót teszünk. Akkor a világot beborító sötétség nagyrésze eltűnne.

Az utolsó gondolatom, mielőtt visszaaludnék, az, hogy milyen boldog vagyok, hogy az áram Rosh Hasanakor ment el. Úgy érzem, hogy visszatérek abba a korba, amikor létrejött a világ, s nagyon találónak tartom, hogy ez épp ma történt.

09:30

Az áram még mindig nem tért vissza, s elkezdek aggódni, hogy hogyan fogom elkészíteni a gondosan előkészített gefilte fisht. A biztonsági őr közben megérkezik, hogy őrizze a zsinagógát, ami az épületünkben van, s elmondja, hogy Olaszország-szerte nincs áram. Ezt meglepődve hallom, de nem igazán redít meg. Úgy érzem, mintha egy másik dimenzióban mozognék. Hosszú idő óta most először érzem át igazából Rosh Hasanah lényegét. Most, hogy nem számíthatunk a modern techinkára, és csak Isten természetes fénye világítja meg borongós napunkat, sokkal közelebb érzem magam Hozzá, mint ezelőtt bármikor.

Aggódom, hogy senki nem fog eljönni a zsinagógába, de szerencsére félelmem megalapozatlan. 11:30-ra több, mint 50 férfi, nő és gyermek gyűlik össze az élet minden területéről, hogy imádkozzon fiatal gyülekezetünkben Rosh Hasanakor. Érdekes, hogy senki nem beszél az áramszünetről. Senki nem beszél, mindenki a nap parancsaira, rendjére koncentrál. Úgy érzem, mindenki azt érzi, amit én, egy másik dimenzióban van és a nap világi dolgai leperegnek róluk.


11:55

Amikor épp készülünk megfújni a sófárt, visszajön az áram. A sófár-fújás többek közt Isten királyunkká koronázását is szimbolizálja. Rosh Hasanakor Isten újrateremti a világot és megújult életerőt ad neki. Ugyanakkor pedig mi emberek elfogadjuk azt, hogy Isten uralkodik felettünk és ezt a sófár megfújásával jelezzük.

Mikor felgyulladtak a lámpák, az agyam elkezdett járni. Milyen csodálatos, hogy nem egy hónappal ezelőtt volt áramszünet, amikor példátlan hőség súlytotta országunkat. Ha ez akkor történt volna, akkor elképzelhetetlenül nagy károkat okozott volna az emberekben, állatokban, élelmiszerekben… Ehelyett azonban Isten Rosh Hasanakor küldte nekünk az áramszünetet, egy hideg, esős vasárnapon, amikor a legtöbb bolt zárva volt, s így minimális kár mellett emlékeztetett minket arra, hogy mi az igazán fontos.

A Rosh Hasanai imákban kérjük istent, hogy legyünk egészségesek, gazdagok és boldogak, hogy ezek által jobban tudjuk Őt szolgálni. S mit adunk mi cserébe? Ez a Rosh Hasana megtanította nekem, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk Neki –és magunknak is – az az a kis tett. Az a kis fény, ami elűzi a sok sötétséget.

Gyertyagyújtási rend Rosh Hasanah 2010 (5770-5771)

A lányok és asszonyok gyújtanak gyertyát, hogy köszöntsék az ünnep minden egyes estéjét. Ha nincs nő egy otthonban, akkor a családfő gyújtja a gyertyát.

Gyertyagyújtás időpontjai

(Annak, aki nem tud angolul: Hungary az Magyarország, az első legördülő sávból ezt kell választani. A másodikból Budapestet. Az AM az délelőtt, a PM az délután és ha más gyertyagyújtási időpontokra is kíváncsi valaki, akkor a Show times for different date(s) menüpont alatt hónap/nap/év formátumban kell megadnia a kívánt napot.)

2010. szeptember 8.


1) Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu me-lech ha-olam asher ki-deshanu be-mitzvo-tav ve-tzvi-vanu le-hadlik ner shel Yom Hazikaron.

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad az Emlékezés Napi gyertyák meggyújtását.


2) Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu me-lech ha-olam she-heche-ya-nu ve-ki-yi-ma-nu ve-higi-a-nu liz-man ha-zeh

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életet adtál nekünk, tápláltál és lehetővé tetted, hogy megérjük ezt a napot.


2010. szeptember 9.


1) Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu me-lech ha-olam asher ki-deshanu be-mitzvo-tav ve-tzvi-vanu le-hadlik ner shel Yom Hazikaron.

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad az Emlékezés Napi gyertyák meggyújtását.



2) Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu me-lech ha-olam she-heche-ya-nu ve-ki-yi-ma-nu ve-higi-a-nu liz-man ha-zeh

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életet adtál nekünk, tápláltál és lehetővé tetted, hogy megérjük ezt a napot.

2010. szeptember 10.

Még napnyugta előtt kell meggyújtani a gyertyákat a következő áldás kíséretében:


Ba-ruch A-tah Ado-nai E-lo-hei-nu me-lech ha-olam asher ki-deshanu be-mitzvo-tav ve-tzvi-vanu le-hadlik ner shel Shabbat kodesh.

Áldott légy Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszenteltél bennünket törvényeiddel és megparancsoltad a Shabbati gyertyák meggyújtását.

Amit még tudni kell a gyertyagyújtáshoz

Az első nap napnyugta előtt is és után is meg lehet gyújtani a gyertyákat. Ha napnyugta után gyújtjuk, akkor egy olyan lángról kell meggyújtani, ami már napnyugta előtt is égett. Ha az ünnep első estéje péntek este, akkor napnyugta előtt kell gyertyát gyújtani. Ha szombat este, akkor csak a Shabbat kimenetele után szabad.

Az ünnep második estéjén sötétedés után gyújtunk gyertyát egy már az ünnep előtt óta égő lángról. Ha a második este szombat este, akkor csak a Shabbat kimenetele után gyújthatunk gyertyát. Ha péntek este, akkor még napnyugta előtt kell.

Leshana tova tekatev v'etachetem – Kívánom minden olvasómnak, hogy a jók könyvébe kerüljön :)

Rosh Hasana 5771. (2010.)

2010. szeptember 8. szerda (5770. Elul 29.)

A reggeli Istentiszteletet megelőzően speciális Selichot imára kerül sor. Az Istentisztelet után pedig a nem teljesített ígéretek megsemmisítése következik.

Készítsünk Eruv Tavshilin-t.

A nők gyertyát gyújtanak az este (gyertyagyújtási rendet lásd a következő bejegyzésben).

Az esti Istentisztelet után Shana Továt kívánunk.

A kiddus után mézbe mártott kerek barcheszt eszünk, majd mézbe mártott almát. Szokás még halfejet, kost (vagy egyéb kóser állat húsát) és gránátalmát enni.

2010. szeptember 9.csütörtök (5771. Tisri 1.)

Rosh Hasana első napja

A sófárfújásra összegyűlünk a zsinagógában. Ha semmiképp nem tudunk eljutni, akkor kérjük meg a helyi rabbit, hogy küldjön ki egy sófárfújót a lakásunkra.

A reggeli Istentisztelet során a rabbi megáldja a gyülekezetet.

Az ünnepi ebédet megelőzően mézbe mártott barcheszt eszünk.

Délután sor kerül a Tashlich szertartásra.

Este a nők gyertyát gyújtanak. Gyertyagyújtáskor egy új gyümölcsnek is az asztalon kell lennie, amit ebben a szezonban még nem ettünk, s erre a gyümölcsre kell gondolniuk a nőknek gyertyagyújtás alatt. A kiddush és a Shehecheyanu áldás után megesszük ezt a gyümölcsöt. Ezt követően pedig kezet mosunk és mézbe mártott barcheszt eszünk.

2010. szeptember 10. péntek (5771. Tisri 2.)

Rosh Hasana második napja

Elmegyünk a zsinagógába meghallgatni a sófár-fújást. Az Istentisztelet alatt a rabbi megáldja a gyülekezetet.

Az ünnepi ebéd során mézbe mártott barcheszt eszünk.

Délután előkészülünk Shabbatra és főzünk.

18 perccel napnyugta előtt gyújtsuk meg a Shabbbati gyertyákat.

A Shabbati Istentisztelet rövidebb, az azt követő Kiddush és étkezés azonban már a megszokott. A barcheszt mézbe mártjuk.

2010. szeptember 11. szombat (5771. Tisri 3.)

Ez a szombat az ún. Shabbat Shuvah.

A Shabbati Kiddush során a barcheszt mézbe mártjuk.

A Szombat hátralévő része a szokásos imádságokkal zajlik.

2010. szeptember 12. vasárnap (5771. Tisri 4.)

Gedalia böjtje

Minden férfi és nő, aki már elmúlt bar/bat mitzvah-korú, pirkadattól napnyugtáig böjtöl a Gedalia elleni merénylet emlékére. Várandós és szoptató anyáknak nem kell böjtölniük ezen a napon.

Gedalia-t Nabukkodonozor nevezte ki Júdea kormányzójává, miután száműzte a legtöbb zsidót Izraelből. Részleges autonómiáját megőrizve virágzott a zsidó állam kormányzása alatt. Miután politikai ellenfelei merényletet követtek el ellene, a zsidó állam teljesen elveszítette autonómiáját.