Gyakran Ismételt Kérdések Hanukáról

Idén (2009.) december 11-én este kell meggyújtani az első gyertyát. Nézzük meg kérdezz-felelek formájában, hogy miről is szól ez az ünnep és hogyan kell ünnepelni.

Mit ünneplünk Hanukakor?

Hanukakor két csodát is ünneplünk.

a) Az időszámításunk előtti II. században Jeruzsálemben a Makkabeusok győzelmet arattak azzal a görög hadsereggel szemben, akik mind létszámban, mind fegyverek tekintetében számottevően túlerőben voltak. A Makkabeusok felkelése csupán válasz volt arra, hogy a görögök erőszakkal próbálták a zsidókra kényszeríteni az istentelen hellén életformát.

b) A hétágú gyertyatartó gyertyáinak meggyújtása fontos szerepet játszott a mindennapi Istentisztelet során a Szentélyben. Amikor a Makkabeusok felszabadították a Szentélyt és kiűzték az összes görög betolakodót, akkor csak egy nagyon kis mennyiségű szent olajat találtak a menóra meggyújtásához. A probléma az volt, hogy az olaj egy napra volt csak elegendő, viszont az előírásoknak megfelelő szent olaj előállítása 8 napot igényelt. S a csoda az volt, hogy ez az egy napra elegendő olaj 8 napig égett.

Mit jelent a szó, Hanuka?

A Hanuka szó azt jelenti, hogy felszentelés vagy bemutatás. A görögök felett aratott győzelmet követően a Makkabeusok újraszentelték a Szentélyt és az oltárt, amit megszentségtelenítettek a pogány betolakodók.

Ezen túlmenően pedig a Hanuka szó két részre osztható. A “Chanu” héber szó azt jelenti: “ők pihentek” és “Kah”, aminek pedig a számértéke 25. Kiszlév hónap 25. napján a makkabeusok megpihentek ütközetük után és győzedelmesen bemasíroztak a Szentélybe, hogy újraszenteljék azt.

Miért változik évről évre a dátum, amikorra Hanuka esik?

Hanuka minden évben Kiszlév hónap 25-re esik. A zsidó naptár a Holdat veszi alapul és annak a ciklusait követi, ebből adódóan tehát más naptárakhoz képest napjai évről évre eltérnek. Hanuka első napja november 28. és december 26. között bármikorra eshet.

Ha szeretnénk tudni, hogy a héber naptár valamely napja mikorra esik a Gergely-naptárban vagy fordítva, akkor kattintsunk ide. (Aki nem tud angolul: a civil to jewish jelenti a Gergely-naptárról héber naptárra való átváltást, a jewish to civil pedig a héber naptárról Gergely-naptárra irányt. A month a hónap, a day a nap a year pedig az év. S most, 2009. szeptemberétől 5770-et írunk zsidó naptár szerint.)

Itt pedig egy listát találhatunk arról, hogy az elkövetkezendő években mely napokra fog esni Hanuka a Gergely-naptár szerint. (Ne felejtsük el az alatta lévő figyelmeztetést se, miszerint a zsidó naptár szerinti napok napnyugtával kezdődnek, tehát az első gyertát az említett dátum előtti este kell meggyújtani.)

Hogyan ünnepeljük Hanukát

Hanuka mind a 8 napján meggyújtjuk a 9-ágú menórában a gyertyákat, minden nap eggyel többet. Az elsőn egyet, a másodikon kettőt egész addig, míg mind a 8 nem ég. A szolgagyertyával gyújtjuk meg a többi gyertyát sötétedés után. A péntek este azért kivétel, mert akkor nem sokkal naplemente előtt gyújtjuk meg a szombat miatt az ünnepi gyertyákat. Persze nem muszáj gyertyákat használni, használhatunk olajmécsest is, ha akarunk.

Szokásos ilyenkor olajban sült ételeket enni, hogy emléket állítsunk az olaj csodájának.

Szokás a gyerekeknek Hanuka pénzt adni és trenderlizni.

Hagyomány ilyenkor többet adakozni a szokásosnál.

Ezen felül pedig a napi imádságok és az étkezés után mondott áldás bővebb, mint hétköznapokon.

A Hanuka az nagyobb zsidó ünnepnek számít?

Ez attól függ, hogyan definiáljuk azt, hogy nagyobb.

Sokan úgy definiálják, hogy az a nagyobb zsidó ünnep, amin speciális ételeket eszünk, speciális kiddust mondnuk, gyújtunk ünnepi gyertyát stb. és amikor tilos dolgozni. Ezeknek a kritériumoknak csak a bibliai eredetű zsidó ünnepek felelnek meg és a Hanukai események csak a Biblia kanonizálása után két évszázaddal történtek.

Ettől függetlenül Hanukát “nagyon” ünnepeljük és elég nyilvánosan. Az, hogy a menórát az ajtóba vagy az ablakpárkányra kell tenni, a vágyunkat szimbolizálja, hogy nagy jelentőséget adjunk Hanuka csodájának.

Arra hivatott a Hanuka nyilvános ünneplése, hogy biztosítsa, a zsidók ne érezzék magukat másodrendűnek amiatt, hogy eltér a vallásuk a nagy átlagétól?

Széder estét és Pészachot az otthonunkban ünnepeljük. Rosh Hasanakor elmegyünk a zsinagógába a sófár-fújást hallgatni. De csak egy olyan ünnep van, aminek a hirdetése, minél szélesebb körben való terjesztése kifejezetten mitzvah, s ez az egy a Hanuka. Bölcseink, akik megalapították Hanuka ünnepét, eredetileg azt írták elő, hogy az ajtóba kell tenni a menórát. A csoda hirdetése mindig is fontos része volt Hanuka ünnepének. A legtöbb menórára vonatkozó előírásnak is ez áll a központjában. A Talmud (Shabbat 23b) is azt mondja, hogy ha valakinek olyan kevés pénze van, hogy vagy csak Hanuka-gyertyára elegenő, vagy csak borra a kiddushoz, akkor inkább bor nélküli kiddust kell tartani, hogy hirdetni lehessen a csodát.

A diaszpórában azonban megszűnt az a szokás, hogy nyilvánosan mutogassuk a menórát az azt követő meghurcoltatások miatt. Manapság szerencsére a legtöbb zsidó olyan országban él, ahol fontosnak tartják a vallásszabadságot, épp ezért ismét széles körben tudjuk hirdetni Hanuka csodáját.

Mik a hagyományos hanukai ételek?

Mivel Hanuka ünnepének az olaj áll a központjában, ezért olyan ételeket szokás enni, amik olajban sültek. Hogy pontosan mik a hagyományos ételek, az területenként változó. Kelet-Európában a krumplis palacsinta, a latkes szokásos. A Szefárd zsidóknál a fánk honosodott meg. A görög zsidók a fánkot loukomades-nek nevezik, a perzsa zsidók zelebi-nek, míg Izraelben a zselés fánkot szokták enni, amit sufganiot-nak hívnak.

Judit emlékére pedig szokás minél több tejterméket enni.

Jeruzsálem szefárd lakosai között pedig szokás nagy, közös étkezéseket rendezni.

Honnan ered a “Makkabi” név?

A szó a héber kalapács/ütni szóból ered. Ezen kívül mozaikszó a következő mondatból: “Mi Kamocha Ba-Elim Hashem!” (Aki a legnemesebbek közül olyan, mint Te, Istenem)

Kötelező Hanukakor ajándékot adni?

Nem kötelező, de sokan szoktak. Ez a Hanuka pénz szokásából ered.

Mi az a Trenderli?

Lásd itt.

Van valami jelentősége a kék és fehér Hanuka-gyertyáknak?

Semmi a világon. A Hanuka-gyertyák bármilyen színűek, alakúak vagy méretűek lehetnek, csak annak az egy kritériumnak kell megfelelniük, hogy minimum fél órát égjenek gyertyagyújtás után ill. péntek este esetében másfél órát. A gyertyák azért színesek, hogy még boldogabbá tegyék az ünnepet és tán azért is, hogy a gyerekek számára vonzóbbá tegyék. Vannak olyan gyertyagyártó cégek, akik különböző színtémák szerint állítják össze a Hanukai gyertyacsomagot. A kék-fehér az izraeli zászló színvilága.

Milyen sorrendben kell meggyújtani a gyertyákat?

A legelső napon a jobb szélen levő gyertyatartóba kell tenni a gyertyát. A második napon a jobb szélen lévőbe és a közvetlen mellette levőbe. S minden este eggyel többet jobbról balra haladva. S minden este balról jobbra haladva kell meggyújtani őket a szolgagyertyával.

Mire való a kilencedik gyertya?

A kilencedik gyertya a samesz, azaz szolgagyertya. Arra való, hogy a többi gyertyát meggyújtsuk vele.

Használható elektromos menóra is?

Az elektromos menóra nagyszerű díszítés, de ahhoz, hogy a micvát teljesítsük, a lángot olajnak vagy viasznak kell táplálnia, mint ahogy az a Szentélyben is szokás volt. Ha mégis olyan körülmények merülnének föl, hogy nem tudunk ilyen gyertyát gyújtani, akkor konzultáljunk a rabbinkkal.

Nincsenek megjegyzések: