Yahrtzeit

Ez az elhalálozás évfordulója. A zsidó naptár szerint számítandó persze. Ezen a napon emlékezünk az elhunytra, méltatjuk cselekedeteit és külön jótetteket hajtunk végre lelkéért.

A zsidó naptár szerint egy nap napnyugtától napnyugtáig tart. Ez alatt a 24 óra alatt az elhunyt gyermekei háromszor mondanak Kaddish-t (az esti, a reggeli és a délutáni Istentisztelet keretében), de bárki más is mondhat, aki Yahrtzaeitkor gyertyát gyújt az elhunytért.

A Tórát ezen a napon az elhunyt lelkéért kell tanulmányozni, s az elhunyt lelkéért extra adományokat kell adni.

Szokás a Yahrtzeit-ot megelőző Shabbatkor a zsinagógában kiddust tartani az elhunytért, s egy kisebb uzsonnát szervezni a Yahrtzeit napján. A L’Chaim áldás (“Az életre”) elmondása ilyenkor és a Tóra idézése sokat segítenek a léleknek tovább emelkedni.

Szokás ilyenkor még meglátogatni az elhunyt sírját.

Ide kattintva pedig meg lehet tudni, hogy mikorra is esik Yahrtzeitja szerettünknek, de angolul kell hozzá tudni.

2 megjegyzés:

Alexandra írta...

Ez milyen érdekes!
Hogyan számoljátok át, hogy melyik nap melyiknek felel meg a két időszámítás között? Hány napból áll egy Yahrzeit?

Eszti írta...

Én a Chabad honlapjára szoktam járni, mert magamtól nem tudnám átszámolni. Amit tudni kell a zsidó naptárról, azt leírtam ideÉ http://hagyomanyaink.blogspot.com/2009/08/zsido-naptarrol.html Mivel a zsidó naptár a hold ciklusát követi, a Gergely naptár pedig a napét, ezért mindig lesznek eltérések a kettő között. A Yarhtzeit egyéves ciklusonként ismétlődik a zsidó naptár szerint.